Szerző: Hlács Ferenc

2016. május 25. 11:49

Három új Pebble érkezett - nem mind okosóra

Pulzusmérővel is felszerelt, frissített okosórái mellett, egy apró, 3G-képes, Spotify támogatással érkező dedikált fitneszkövetőt is bemutatott a Pebble. Az újdonságok Kickstarteren már megrendelhetők.

Mindjárt három új terméket leplezett le a Pebble, miután tegnap zérót ütött a vállalat oldalán feltűnt visszaszámláló: az újdonságok között egy egészen új fitneszkövető eszköz is feltűnt, amellyel a cég először merészkedik az okosórák piacán kívülre.

De kezdjük a sort az órákkal, a cég az eredeti Pebble és a valamivel később érkezett Pebble Time második generációját is bejelentette, utóbbi egyben a Pebble Steel utódjául is szolgál. Külsőre mindkét modell erősen hajaz elődjére, a Pebble 2 hozza a kicsit szögletesebb, az acélházas Pebble Time 2 pedig a lekerekítettebb formát. Az ismerős külső ellenére mindkét modell alapos ráncfelvarráson esett át: a zászlóshajót továbbra is a Time széria képviseli, az eszköz színes e-papír kijelzőjét végre jóval keskenyebb keret övezi, mint a tavaly debütált első generáció esetében - a mezei Pebble 2 továbbra is monokróm kijelzővel érkezik, a karcoktól mindkét panelt Gorilla Glass üveg védi.

Ahogy az manapság a viselhető eszközöknél alapelvárás, a fitneszfunkciók mindkét modellnél kiemelt helyet kaptak, a készülékre ennek megfelelően a konvencionálisabb, Android Weart futtató órákhoz hasonlóan, pulzusmérő is került. A nap 24 órájában aktív szenzor sportolás közben folyamatosan, nyugalmi állapotban pedig 10 percenként rögzíti a viselő szívritmusát. A két új Pebble emellett egy sor beépített edzéskövető funkciót is kapott, illetve alváskövetésre is használhatók - de még a medencében sem kell levenni az okosórákat, mindkét verzió 30 méter mélységig vízálló. Szerencsére az Android Weares készülékekkel való hasonlóság az akkus üzemidőben nem mutatkozik meg, a Pebble 2 a gyártó szerint még aktív pulzusszenzorával is egy hetet bír egyetlen töltéssel, a Pebble Time 2-nél pedig ez az idő 10 nap. A két eszközre mindezek mellett már beépített mikrofon is került, a hangparancsokhoz, illetve jegyzetekhez.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A legnagyobb újdonságot ugyanakkor a cég új, Pebble Core névre hallgató kütyüje jelenti. A nagyjából gyufásdoboz méretű, kijelző nélküli, Android 5.0-t futtató eszközt a vállalat első körben főként zenehallgatásra és fitneszkövetésre szánja: az kütyüt beépített GPS-szel, saját 3G, Bluetooth és Wi-Fi kapcsolattal is felszerelték, az általa begyűjtött adatok összeköthetők a legtöbb népszerű fitneszalkalmazással - sőt még a Spotify tartalmai is streamelhetők róla futás közben. A készülék birtokában futásnál vagy kerékpározásnál a telefon akár teljesen kiiktatható a képletből, nem kell többé karunkra szíjazni a hathüvelykes szörnyetegeket.

Ahogy a Pebble-től már megszokhattuk, a vállalat az otthoni barkácsolók felé is megnyitja eszközét: a Core-hoz természetesen SDK is tartozik, a készülékre egy hardveres bővítőport is jutott, illetve két, szabadon programozható gomb is található rajta. Ezek beállíthatók instant üzenetküldésre egy kijelölt ismerős számára, de akár Uber is rendelhető velük - sőt a cég arra számít, hogy miután az érdeklődő külső fejlesztők is rászabadultak a kütyüre, a gombok akár okosotthonok különböző funkcióival is összeköthetők lesznek.

A vállalat a marketing terén sem szakít a jól bevált módszerekkel, három új termékét először ismét Kickstarteren tette elérhetővé. A gyártó egymillió dolláros célt tűzött ki a projektben, noha egy percig sem volt kétséges, hogy ezt többszörösen túlteljesíti: kevesebb mint egy nappal a rajt után a számláló már 6,1 millió dollárnál jár és az összeg továbbra is stabilan kúszik felfelé. A leggyorsabb vásárlók a Pebble 2-t 99 dollárért vihetik el, az óra teljes ára nettó 129 dollár lesz. A Pebble Time 2 Kickstarteren 169 dollárba kerül az indulókedvezménnyel, később pedig 198 dollárra hízik az árcédula, míg a Core eleinte 69, később 99 dollárért lesz kapható.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról