Szerző: Asztalos Olivér

2016. május 9. 09:40

A MediaTeké lehet az első 10 nanométeres processzor?

A MediaTek lehet az első, tömeggyártásba került 10 nanométeres processzordizájn tulajdonosa. A tajvani vállalat jövő év első felében mutathatja be Helio X30 rendszerchipjét, mely a TSMC vadiúj gyártástechnológiáján készülhet.

Mindenkit megelőzhet a MediaTek, a chiptervező ugyanis elsőként használhatja ki a TSMC 10 nanométeres FinFET gyártástechnológiáját. A tajvani vállalat ezzel nem csak közvetlen konkurenseit hagyhatja maga mögött, de az Apple-nél, sőt még az Intelnél is hamarabb jelentkezhet 10 nanométeres chipekkel, mindez pedig előnyös helyzetbe hozhatja a céget.

A TSMC jövő év elejére datálja vadiúj gyártástechnológiájának bevetését. A tajvani bérgyártó a közelmúltban elmondta, hogy nagy elvárásaik vannak a 10 nanométeres fejlesztéssel szemben, már a tömeggyártás indulásánál nagyobb piaci részesedést szeretnének elérni, mint amekkorát anno a 16 nanométer esetében sikerült.

Ehhez természetesen minél több partnerre, illetve megrendelésre lesz szükség. A MediaTek Helio X30 alkalmazásprocesszora 2017 első-második negyedévének környékén érkezhet, aminél valószínűleg lényegesen nagyobb megrendelést hoz majd az Apple. A cupertinói vállalat épp a közelmúltban véglegesítette a jövőre érkező iPhone-ok A11-es rendszerchipjének terveit, melyek szintén a TSMC 10 nanométeres gyártósorain kerülnek tömeggyártásba, de várhatóan csak a MediaTek termékét követően.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A tajvani chiptervezővel szemben a Qualcomm a Samsung 10 nanométere mellett tette le voksát, a Snapdragon 830 a dél-koreaiak FinFET LPE gyártástechnológiájával készülhet. Ezen alkalmazásprocesszor szintén jövő év elejére várható, de az egyelőre kérdéses, hogy sikerül-e megelőzni a MediaTeket, jelen állás szerint szoros befutó várható.

Mindezzel jövőre érdekes kép alakulhat ki a csíkszélességek versenyében, ugyanis néhány hónap erejéig mind a MediaTek, mind pedig a Qualcomm az Intel (és az Apple) elé kerülhet.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról