Szerző: Hlács Ferenc

2016. május 4. 15:49

Az olvasókkal fizettetné meg az általa okozott kárt az Adblock Plus

A Flattr nevű adományplatform-startuppal közösen, felhasználó adományokkal támogatná a kiadókat - és saját magát - az Adblock Plust üzemeltető Eyeo. A cég a kijelölt összegeket aktivitás arányában osztaná vissza a résztvevő oldalak között.

Érdekes kezdeményezést jelentett be az Adblock Plus (ABP), a közvéleményt erősen megosztó, ugyanakkor egyre komolyabb felhasználói bázist maga mögött tudó hirdetésblokkoló szolgáltatás. A cég egy svéd startuppal karöltve csatornát biztosítana a felhasználók számára, hogy anyagilag támogassák kedvenc weboldalaik üzemeltetőit.

A kezdeményezés megvalósításához az ABP, illetve a mögötte álló Eyeo a Flattr csapatával lépett szoros együttműködésre - annyira szorosra, hogy az Eyeo ismeretlen összeget be is fektetett a vállalatba. A frissen bejelentett megoldás lényege, hogy a felhasználók kijelölhetnek egy havi keretet, amelyet felajánlanak a kiadók számára, ezt pedig a rendszer annak arányában osztja el a látogatott oldalak között, hogy azokon az adott hónapban mennyire volt aktív a felhasználó. Hogy pontosan mi minősül aktivitásnak azt egyelőre a vállalat sem döntötte el, az ezt meghatározó algoritmust a cég a kezdeti tesztidőszak alatt készíti el.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Flattr egyébként már egy ideje hasonló szolgáltatást nyújt, automatizált adományelosztással, esetében a felhasználók maguk jelölhetik ki, mekkora összeggel támogatnak alkotókat havonta. Az új megoldás Flattr Plus néven lát majd napvilágot, és a tervek szerint még idén év végéig minden ABP felhasználó számára elérhetővé válik. A kiadók ugyanakkor nem részesülnek automatikusan a számukra allokált összegekből, ahhoz nekik is fel kell iratkozniuk a programra. Az Eyeo persze nem puszta szívjóságból osztja el a felajánlott pénzeket az oldalak üzemeltetői között, abból 10 százalékot magának tart meg.

Bár elsőre akár nagyvonalúnak is tűnhet, a lépés az ABP részéről végeredményben sem a kiadóknak sem pedig a felhasználóknak nem kedvez. A vállalat lényegében csak a saját üzleti érdekeit nézi: miután elvágta a weboldalak üzemeltetőinek elsődleges bevételi forrását, azaz a hirdetéseket, helyette most egy másikat ajánl fel, amelyből maga is lekanyarítja a részét. De már a vállalat Acceptable Ads programja is számos etikai kérdést felvetett - abban a cég azt ígérte, az adott feltételeknek megfelelő, nem túl tolakodó reklámokat átengedi szűrőin, később azonban kiderült, jó néhány vállalat hirdetései felett fizetségért cserébe is szemet hunyt. Az ABP tehát most a Flattrrel együttműködve juttatná vissza a kiadókhoz annak az összegnek egy részét, amellyel szolgáltatásán keresztül vont meg tőlük.

A Flattr egyébként 2010 óta van a piacon saját termékével, amellyel eddig saját bevallása szerint 30 ezer tartalomgyártóhoz juttatott el fizetséget a felhasználóktól. Érdekesség, hogy a cég társalapítói között Peter Sunde, a The Pirate Bay egyik alapítója is ott van.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról