Szerző: Gálffy Csaba

2016. április 7. 11:46

Kiemelt helyet kap az élő videó a Facebooknál

Kiemelt helyet kapnak az élő videók a Facebook mobilappjában. Újabb jele annak, hogy a cég mennyire komolyan veszi ezt az új, feltörekvő formátumot, a csata pedig csak most kezdődik.

Most osztják fel maguk között a szereplők az élő videós közvetítések piacát, a Facebook pedig véresen komolyan veszi ezt a területet. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy az androidos és iOS-es mobilapp új frissítésében kiemelt helyet kapnak az élő streamek, rögtön a hírfolyam és az értesítések mellett.

Az iOS-es appban jelenleg a hírfolyam, a baráti felkérések, a Messenger és az értesítések kapnak kiemelt helyet alul, az androidos verzióban ugyanez a sorrend a hírfolyam-felkérések-értesítések (felül). A frissítést követően (legalábbis az iOS-es kiadásban) a Messenger helyét az élő videó veszi majd át, azt egyelőre nem tudni, hogy az androidos kliensben hová kerül majd ez a funkció, de jó eséllyel szintén a fő menüsávon kap majd helyet.

Az élő videós panelen először különböző témákat, témakörökre lehet feliratkozni, ha az adott témában közvetítés indul, akkor a felhasználó erről értesítést kap. Ugyanezen a panelen lehet majd természetesen saját élő közvetítést is indítani. A felhasználó dönthet arról, hogy milyen hallgatóságnak streamel, így a közvetítés lehet teljesen nyilvános, vagy korlátozódhat egészen szűk körre (például családtagok). A nézők meghívhatnak másokat a közvetítésbe, ilyenkor a meghívottak push üzenetben értesülnek erről. A stream egyirányú (tehát inkább tévés, mint videokonferenciás hangulatú), de a nézőknek van lehetőségük élő visszajelzést adni, például like-olással vagy szivecskézéssel (ezt direktben a Twitter-féle Periscope-tól nyúlta a Facebook).

Az új felület Magyarországon még nem élesedett, de a következő hetekben várhatóan itthon is elindul majd, mindkét mobilos platformon.

Meddig tart a lendület?

A Facebooknál nagy hagyománya van a divatkövetésnek. A cég igyekszik minden friss trendre felkapaszkodni és megfojtani azokat az alternatív hálózatokat, amelyek valamilyen formában a cég versenytársaivá válhatnának. Így indult a Facebook Places a Foursquare ellenében, a Facebook Deals a Groupon ellen, az online fizetési megoldások ellenében indított tucatnyi próbálkozás (Facebook Credits, Facebook Offers, Facebook Gifts), a Gmail ellen létrehozott Facebook Inbox, a Snapchat ellen létrehozott Facebook Slingshot, a sort folytathatnánk.

Ami közös ezekben a kezdeményezésekben az a masszív kudarc - ugyan a Facebook sok százmillió felhasználó arcába tolta ezeket a szolgáltatásokat, az érdeklődés és aktivitás teljesen elmaradt, az első nekirugaszkodás után pedig a Facebook mindenik fejlesztését leállította, egyeseket pedig teljesen be is zárt. Ez önmagában érdekes tény, úgy tűnik a Facebook képtelen a hírfolyam mellé bármilyen másik árut kapcsolni, az egyetlen kivétel eddig a Messenger, amely a közösségi oldal hátán komoly csevegőplatformmá tudott válni.

A cég új szenvedélye pedig az élő videós közvetítés. Mark Zuckerberg elnök-vezérigazgató korábban elmondta, hogy "megszállottja" a témának, és elsődleges prioritássá emeli azt a Facebooknál. A területért a cégnél Fidji Simo felel: "Tényleg hisszük, hogy a jövő az immerzívebb [szolgáltatásoké], ebben pedig nagy szerepet játszik [az élő videó]".

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Persze a Facebook pontosan tudja, hogy a felhasználók által generált tartalom nem túl vonzó és nem túl jó minőségű - a hírfolyamot is a kívülről megosztott tartalom, az "igazi" média által készített cikkek és videók vitték sikerre, nem a babafotók. A cég ezért igyekszik a kiadókat rávenni, hogy élő videókat is hozzanak az új felületre, olyan exkluzív tartalmat, amely máshol nem érhető majd el - ezért pedig a cég fizetni is fog. Hosszabb távon pedig, amikor az élő videót a cég (hirdetésekkel) monetizálni is fogja, akkor bevételmegosztásos modellben teszi majd értekeltté a kiadókat és a félprofi felhasználókat abban, hogy jó minőségű tartalmat gyártsanak - legalábbis a jelenlegi tervek szerint.

Az egyelőre nem is érdemes jósolgatni, hogy a Facebook képes lesz-e maradandót alkotni a mobilos-élő videós közvetítések terén. Ez jelenleg egy viszonylag kis terület, egyelőre csak a korai adoptáló felhasználók játszanak ezzel a médiummal, a tömegesedés még nem kezdődött meg. Ez azt jelenti, hogy messze nincsenek még leosztva a lapok, akár a Periscope, akár a Facebook, akár egy ma ismeretlen szereplő is viheti majd ezt a piacot. Azzal azonban, hogy a Facebook ilyen agresszíven mozdul rá a videóra (és különösen az élő videóra), rögtön nagyon izgalmassá tette ezt a területet.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról