Szerző: Asztalos Olivér

2016. március 18. 11:16

Az Alphabet-Google máris túlad a Boston Dynamics-on?

Alapos beszámolók szerint a Google (illetve az új ernyővállalat, az Alphabet) alig több mint két év után megválik Boston Dynamics-tól. A robotikával foglalkozó céget nem sikerült megfelelően integrálni, piacképes termékre pedig a közeljövőben nem mutatkozik reális esély, így a cég végül az eladás mellett döntött.

Alig több mint két év után túladhat a robotikával foglalkozó Boston Dynamics-on a Google (pontosabban az új ernyővállalat, az Alphabet), adta hírül a Bloomberg. Az egyelőre nem hivatalos döntés hátterében két fő ok áll: A robotok belátható időn belül nem termelnének bevételt, a tulajdonos nemhivatalos álláspontja szerint a következő néhány évben nem kerülne piacra ehhez megfelelő termék. Emellett a vállalat szintén nyomós érvként kezeli a február végén megjelent videós bemutatók visszajelzéseit, melyeknek egy jelentős része félelmetesnek találta Boston Dynamics humanoid robotjait. A robotos cégre már két érdeklődő is van.

Nem aratott PR-sikert

A kiszivárgott hírek szerint a vállalat vezetésére, illetve alkalmazottainak egy részére is ijesztően hatott a YouTube-ra felkerült videós bemutató, melyben emberszerű robotok kószálnak változatos terepeken különösebb gond nélkül, állnak ismét lábra pár másodperc alatt, vagy vesznek fel dobozokat, ahonnan már csak néhány néhány kisebb lépés az emberi munkaerő helyettesítése. Az Alphabet PR osztályának napvilágot látott álláspontja alapján a vállalat mindezzel nem szeretne azonosulni, a cég szakemberei szerint mindez összességében negatívan hat a cég hírnevére.

02:42
 

Atlas, The Next Generation

Még több videó

A megfelelő termékek fejlesztése szintén nagyban hozzájárult a döntéshez, a hírek szerint az Alphabet többi leányvállalatát (köztük a Google-t) mindezidáig nem sikerült megfelelően összekapcsolni a Boston Dynamics-szal, nincs egymást erősítő pozitív hatás. Szintén szempont lehet, hogy a Google robotikai ambícióit tüzelő, az Android atyjaként híressé vált Andy Rubin időközben elhagyta a céget, így az általa vezetett, irányított, mentorált robotikai ág hirtelen vízió és elképzelés nélkül maradt.

Apa nélkül maradt a projekt

Aaron Edsinger, a robotikai részleg új vezetője szerint időről-időre, újabb és újabb akadályok merültek fel a csapatok kooperációja során, amire végül a Replicant projekt is ráment. A megfizethető robotok kifejlesztését decemberben végleg leállították, a robotikai részleg szakembereit pedig különféle Google X projektre csoportosították át.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Bő két évvel ezelőtt pedig még ígéretesnek hangzott a vállalat lépése, hiszen a Google jó ideje foglalkozik önjáró autókkal, valamint a robottaxik sem állnak messze a cégtől, az egyik legelismertebb robotikai vállalat felvásárlása pedig abszolút beleillet a képbe, a lépés minden addiginál komolyabb elköteleződést sugallt, míg egyesek a felvásárlással már a Terminátorból ismert Skynetet látták megformálódni.

A Boston Dynamics-ot 1992-ben Dr. Marc Raibert az MIT (Massachusetts Institute of Technology) korábbi professzora alapította, és főként az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának kutatásokért felelős részlege, azaz a DARPA (Defense Advanced Research Projects Agency) megbízásából fejlesztett különböző humanoid és négylábú robotokat. A cég elsősorban kutatással foglalkozott, gépeit nem hozta kereskedelmi forgalomba, korábban ugyanakkor tanácsadóként részt vett a Sony Aibo robotkutya fejlesztésében is. A hírek szerint a Boston Dynamics egyik potenciális új tulajdonosa a Toyota Research Institute, a másik pedig az Amazon, mely utóbbi cég elsősorban óriási raktáraiban fogná munkára a robotokat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról