Szerző: Voith Hunor

2016. március 9. 16:34

Szerverpiac: nagyon jönnek a kínai gyártók

Nagyot bővült tavaly a szerverpiac, a legnagyobb webes szolgáltatók által húzott ODM-ek és a kínai cégek (Huawei, Inspur) mára komoly tényezővé váltak.

A leszállított szerverek mennyisége és a szerverpiac forgalma is jelentősen emelkedett 2015-ben az előző évhez képest, áll a Gartner legfrissebb jelentésében. Ahogy azt a korábban közölt negyedéves számokból is sejteni lehetett, a szervergyártók nem panaszkodhatnak a tavalyi évre, de az igazi nyertesek nem a szokásos listavezetők, hanem a feltörekvő szereplők voltak.

A piackutató szerint 2015-ben a gyártók összbevétele 10,1 százalékkal 55,6 milliárd dollárra, a leszállított szerverek darabszáma pedig 9,9 százalékkal 11,07 millióra nőtt. Az egyes negyedévek tekintetében az eredmények változatos képet mutatnak, köszönhetően annak, hogy a piacon a kereslet nagyban függ a projektalapú nagyobb beruházásoktól. Összességében azonban jól ment a szekér, különösen az "others" kategóriába eső, a top 5-ből kicsúszó gyártóknak, melyek a növekedés elsődleges katalizátorai voltak a Gartner adatai alapján.

Ezek a cégek elsősorban a legnagyobb webes szolgáltatók megrendelésein híznak, ahogy azok (Google, Facebook, Microsoft) egyre nagyobb mennyiségben állítanak üzembe egyedi igények szerint tervezett és gyártatott szervereket. A tendencia vesztesei a HPE és a Dell (lesznek) – persze éhen halni nem fognak, de a legnagyobb horderejű webes adatközponti beszerzésekből folyamatosan kiszorulhatnak, ahogy a szolgáltatók teljesen saját igényeikhez szabott szerverekre (és ezek mellett hasonlóan egyedi hálózati eszközökre is) állnak át.

A Hewlett Packard Enterprise és a Dell ennek ellenére még hatalmas előnnyel őrzik első és második helyüket, bár a negyedik negyedévben darabszám tekintetében 2014 hasonló időszakához képest kis (2,6 és 0,3 százalékos) visszaesést könyvelhettek el. A kínai gyártók nagyon jönnek fel, a Lenovo az IBM-től vásárolt x86-os szerverdivízióval felfegyverkezve mintegy negyedmillió gépet szállított le, a Huawei és az Inspur pedig mára fölényesen száműzték a top 5-ből a Ciscót. Mindkét kínai vállalat mellbevágó sebességgel tör előre, és mára mindkettő negyedévenként 150 ezres volumen közelében jár.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Persze a bevételmegoszlás más megvilágításba helyezi a képet, és a HPE valamint a Dell mögött felbukkan az IBM. A cég az x86-os tehertől megszabadulva nagyon jól teljesít a piacon Power-alapú szervereivel és z13-as mainframe-jeivel, a tavalyi utolsó negyedévben közel kétmilliárd dollárnyit szállítottak le ilyen gépekből. A Cisco szintén szépen keres a UCS termékcsaládon, a darabszámban valahol százezer körül mozgó termékvonal több mint 900 millió dollár bevételt hozott a konyhára.

A Gartner 2016-ra mérsékelt (de még nem számszerűsített) növekedést vár, az erős dollár továbbra továbbra is nagy szerepet fog játszani a fokozottan költségérzékeny beruházások esetében.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról