Szerző: Hlács Ferenc

2016. március 7. 16:50

Szövetség alakult az IoT szabványosítására

Open Connectivity Foundation néven alakult szövetség a különféle IoT eszközök által használt kommunikációs protokollok szabványosítására. A kezdeményezés mögött számos tech-óriás, köztük a Microsoft, a Cisco, az Intel, a Samsung, a Qualcomm és a General Electric is ott van.

Fontos állomáshoz érkezett az utóbbi évek egyik legfelkapottabb területe, az IoT. Szövetségre lép ugyanis a "dolgok internetével" foglalkozó két nagy, rivális szervezet, a 2014-ben, az Intel, a Broadcom és a Samsung Electronics együttműködésével létrehozott Open Interconnect Consortium (OIC), valamint a többek között a Qualcommot, a Microsoftot, az LG és a Sonyt is soraiban tudó AllSeen Alliance. A két társaság most egy új, közös szervezetet hoz létre, amely a különböző szabványok terén erősen fragmentált terület összefésülésén dolgozik majd: ez az Open Connectivity Foundation (OCF), amely egyben az OIC utódjaként is működik majd.

Az együttműködés komoly előrelépést jelenhet az egyes IoT eszközök közötti átjárhatóságban. A különböző, jellemzően a kategóriába sorolt, kis fogyasztású készülékek ugyanis sokszor nem rendelkeznek saját internetkapcsolattal (épp az alacsony fogyasztás végett), helyette valamilyen központi egységgel kommunikálnak, legyen az dedikált hardver, netán PC vagy okostelefon. Ezek az eszközök jelenleg számos eltérő protokollt használnak a kommunikációra. Ez a sokféleség azonban nagyban megnehezíti az átjárhatóságot közöttük - igaz, vannak kezdeményezések, amelyek valamelyik hasonló megoldás helyett az ultraalacsony fogyasztású Wi-Fiben találnák meg a közös nevezőt.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A fenti problémára adna választ az OCF, amely nyílt szabványok és protokollok létrehozásával egységesítené az IoT eszközök piacát, lehetővé téve az eltérő gyártóktól származó eszközök közötti kommunikációt - amely készülékek tehát megkapják az OCF áldását, azok között garantáltan lehetséges lesz az átjárás.

A kezdeményezés mögé ugyancsak teljes vállszélességgel beálló Microsoft blogposztot is közzétett annak kapcsán, jól látszik, hogy a cég igyekszik nem elkövetni azt a hibát mint az okostelefonok esetében, az IoT-ra már a kezdeti időszakban is komoly figyelmet fordít. A posztban a vállalat kitért rá, a különböző vállalatok, jellemzően saját, zárt protokollal dolgozó, egymással versengő IoT termékei erősen visszafogják az innovációt a területen, időszerű tehát egységes szabványokat kidolgozni. A vállalat továbbá sietett kiemelni, minden Windows 10-es eszköz natívan támogatja majd az OCF szabványokat, így könnyen illeszkedik majd a különböző vállalati vagy akár okosotthon-rendszerekbe is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról