Szerző: Gálffy Csaba

2016. február 22. 18:00

Telekom: anti-Viber jön, először itthon

Szokásos éves bejelentéscunamival indította a Mobile World Congresst a Telekom-csoport. Hazai vonatkozású információ is jött bőven, lőjük is le azonnal a poént: webről ingyen hívjatjuk a jövőben a telefonokat, mobilt és vezetékest egyaránt.

Immmr – ellen-Vibert indít a Telekom

Ahogy az a Telekomnál újabban szokásos, az újdonságokból Magyarország az elsők között részesül, így Szlovákia mellett nálunk indul el először a cég egyesített kommunikációs platformja, az Immmr is. A márka a német immer ("mindig") szóból származik, értelemszerűen arra utal, hogy a felhasználó mindig elérhető a szolgáltatáson belül.

Az Immmr hangos és videós hívásokat illetve szöveges üzenetváltást tesz lehetővé felhős alapokon, a felhasználókat pedig ugyanúgy a telefonszámuk azonosítja a rendszerben, mint a Viber vagy a Telegram szolgáltatásában. Azokkal ellentétben azonban az Immmr képes a hagyományos (mobilos és vezetékes irányból érkező) telefonhívásokat is kezelni, vagyis telefonra érkező hívást fogadhatunk más eszközről is. Különlegesség, hogy "immmrizált" számokat webes felületről ingyen lehet majd hívni, ehhez a hívó félnek nem is kell saját fiókot regisztrálnia. Az Immmr hálózatán belül a hívások ingyenesek.

A szolgáltatás tehát szétválasztja a telefonszámot és a SIM-kártyát, ennek minden előnyével együtt. Azon túl, hogy így olyan eszközök is kicsönghetnek, amikben nincs SIM, a felhasználók beállíthatnak további alternatív telefonszámokat is saját szolgáltatásukhoz. Így például lehet dedikált céges és magánszámunk, amelyek ugyanazon a telefonon csengenek ki. Kérhetünk külföldi számot is, hogy adott országból olcsóbban tudjanak hívni. Az Immmr oldala szerint jelenleg maximum öt számot csatolhat a felhasználó a rendszerhez.

Az Immmr szolgáltatása elérhető iOS-re és Androidra, illetve Chrome böngészőből is használható. Ez azt jelenti, hogy telefonról, tabletről, notebookról és asztali gépről egyaránt működik a megoldás. Az egyelőre nem világos, hogy a rendszert csak Telekom-előfizetők használhatják-e majd, vagy csak a fejlettebb virtuális SIM-funkciókhoz kell majd magentás szerződés. Az Immmr hivatalos rajtja 2016 második felében esedékes, és ahogy említettük, Magyarországon elsőként indítja el a Telekom.

Vonalas telefonszövetséget alapít a Telekom

A mai nap másik nagy bejelentése, hogy a Telekom belép az Ngena-szövetségbe. Az Ngena egy új üzleti szolgáltatás, amely lehetővé teszi a nagyvállalati ügyfeleknek, hogy egyetlen forrásból tudjanak vezetékes telefonos hozzáférést vásárolni világszerte. Ez a "világuralomra törő" multik számára értékes megoldás, egyetlen forrásból, egyetlen szerződés keretében lehet Japántól Nigériáig vezetékes infrastruktúrát rendelni.

Az Ngena önálló cég, de nem teljesen független a Deutsche Telekomtól. A cég kockázati tőkével segítette az Ngena bimbózását, Tim Höttges DT-vezérigazgató azonban egyértelművé tette, hogy az Ngena működését a DT-től teljesen függetlenül képzelik el. Az üzleti modell inkább a Star Alliance-et követné: a rendszerben részt vevő telekommunikációs szolgáltatók összedobják az infrastruktúrát, amelyre az Ngena felhúzza a saját virtualizációs rétegét és az így kapott költség- és bevételmegosztásos modellel mindenki jól jár. A tervek szerint összesen mintegy 20 szolgáltató vesz majd részt az Ngena rendszerében, első körben a Telekom-csoport mellett a CenturyLink, a Reliance és a koreai SK Telecom került a programba.

A műszaki megvalósításban az Ngena partnere a Cisco lesz, az amerikai cég nyújtja majd a rendszer működéséhez elengedhetetlen hálózati és automatizációs megoldást, ez teszi lehetővé, hogy hatékonyan és (üzleti viszonylatban) gyorsan működjön a cégek kiszolgálása. A gyorsaság mellett az Ngena másik előnye a biztonság lehet, a szabványos internetalapú VoIP-rendszerekhez képest (elvben) jóval biztonságosabb kommunikációra nyújt lehetőséget.

Repülős internet és pesti adatközpont

A Telekom azt is bejelentette, hogy a repülős fedélzeti Wi-Fi megvalósításán dolgozik. Ennek alapját feladóhálózatként a cég európai mobilos hálózata adja majd, az LTE-tornyok szolgálják ki a repülős egységeket is. Az első ilyen speciális tornyok telepítését még idén megkezdi a cég, a cél 300 antennával fedni le a kontinens egét. Azokon a területeken, ahol a Telekomnak nincs elegendő lefedettsége, az Inmarsat műholdas hálózatára vált vissza a rendszer, így az Európán belüli repülőutakon folyamatosan lesz internetelérés.

Höttges a magyarok által élvezett előnyöket számolja

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Legalábbis ha a repülőtársaságok elkezdik beépíteni a rendszert, egyelőre ugyanis csak a Lufthansa vesz részt a projektben, a többi társaság még húzódozik tőle - mondta el Höttges. A megoldás egyes Lufthansa-járatokon 2017 márciusában rajtol, a fedélzeti Wi-Fi értékesítéséért és árazásáért pedig a repülőtársaságok fognak felelni.

A Telekom páneurópai hálózata (Pan-Net) kiépítése évekkel ezelőtt kezdődött, a nagy fanfárral beharangozott műszaki átalakítás pedig lassan a végéhez közeledik. A fejlesztés részeként indul el az első Pan-Net adatközpont Magyarországon, egész pontosan Budapesten, innen szolgálja ki majd a Telekom a cég európai leányvállalatait. Az első szolgáltatás kevésbé "szexi", viszont nagyon fontos: a cég biztonságos, lehallgatásvédett email-rendszerének szerverei lesznek a pesti adatközpontban, a funkcionalitás pedig idővel más szolgáltatásokkal, például felhős CPE (például tűzfal-as-a service) egészül ki.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról