Szerző: Hlács Ferenc

2016. február 19. 09:30

Megnyitja instant cikkei kapuját a Facebook

Szabadon igénybe vehetik a kiadók a Facebook Instant Article formátumát április 12-től. A felhasználókat a közösségi oldal felületén tartó, "pehelysúlyú" cikkeket az érdeklődők kedvük szerint alakíthatják és adott esetben a reklámbevételen sem kell a vállalattal osztozniuk.

Mindenki számára megnyitja az Instant Articles program kapuit a Facebook. A közösségi oldal tavaly májusban indította el az azonnali cikkek kezdeményezést, amely a felhasználók hírfolyamában megjelenő újságcikkeket önti gyorsabban elérhető és letisztultabb formába. Mindezt úgy, hogy a tartalmi és formai kontrollt is a kiadó kezében hagyja - a felhasználók figyelmét pedig még hosszabb ideig tartja saját felületén.

A vállalat eddig csak néhány száz kiválasztott kiadópartner számára tette elérhetővé a funkciót, április 12-én kezdődő F8 fejlesztői konferenciáján azonban széles körben megnyitja azt. A közösségi oldal vélhetően azért nem várta meg az eseményt a bejelentéssel, hogy a tényleges rajtig minél több partner csapjon le a funkcióra, így már az indulástól jókora bázist tudhasson maga mögött.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az instant cikkek fogadtatása eddig kifejezetten pozitív volt, a felhasználók nagyobb valószínűséggel kattintottak a megoldást használó cikkekre, mint a hagyományos, a Facebookon kívülre vezető linkekre. A tendencia érthető, hiszen a gyorsan betöltődő, pehelysúlyú felület nagyságrendekkel jobb felhasználói élményt kínál, mint a testes híroldalak - ráadásul az adatforgalommal is jóval barátságosabban bánik.

A hirdetések persze innen sem maradnak ki. Azokat a kiadók közvetlenül is értékesíthetik, ebben az esetben az abból származó bevétel 100 százalékát megtartva. Lehetőség van a Facebook Audience Networköt is igénybe venni, igaz ekkor a Facebook 30 százalékot lekanyarít magának a reklámokból befolyó összegből. Bár néhány kiadó korábban hangot adott aggodalmának, miszerint a cég a jövőben, ha a modell tényleg népszerűvé válik, minden hirdetésből levonja majd a maga részét, ezt a Facebook tagadta, mondván, a későbbiekben is tartják majd magukat a jelenlegi konstrukcióhoz. Az Instant Articles cikkek a megoldás tavalyi, korlátozott rajtjakor csak iOS-en voltak elérhetők, mára azonban az androidos Facebook alkalmazásba is utat találtak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról