Szerző: Koi Tamás

2016. február 12. 16:19

Jelentős felvásárlás a hazai IT-disztribúcióban

Jelentősen bővíti európai forgalmát a világ egyik legnagyobb IT-disztribútorának számító amerikai Ingram Micro: A cég bejelentette, hogy megállapodás született az RRC CEE felvásárlásáról. Az akvizíció a magyar piacra is kihatással lesz.

Az európai IT-disztribúció eddigi egyik legnagyobb akvizícióját hajthatja végre a kaliforniai székhelyű Ingram Micro, mely tegnap bejelentette, megállapodást kötött a Közép-, Kelet- és Délkelet európai régióban jelentős piaci szereplőként működő RRC CEE felvásárlásáról. A tranzakció egyebek mellett a magyar IT-disztribúciós piacot is érinti majd, összességében pedig éves szinten mintegy 250 millió dollárnyi plusz forgalmat generálhat az amerikai multinak.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A megállapodásnak köszönhetően az Ingram Micro a nagy értékű IT-berendezések (többek között hálózati rendszerek, hálózatbiztonság és nagyvállalati IT-infrastruktúra-elemek) és megoldások piacán jelentősen megerősítheti pozícióját. A gyártói portfólió kiegészülhet, illetve bővülhet egyebek mellett a Cisco, az IBM, az EMC, a Zebra és az Avaya termékeivel (ezek közül a Cisco és a Zebra termékeire már jelenleg is van disztribúciós megállapodása az Ingram Micronak).

Az akvizíció révén az Ingram Micro több ország mellett Magyarországon is megszilárdíthatja pozícióját az IT-disztribútorok között. Az itthoni piacon a '90-es évek elejétől működő cég 2014-es nettó árbevétele megközelítette a 33,5 milliárd forintot, ezzel a Ramiris Europe Kft. (24 Mrd. forint) és az RRC Hungary Kft. (12,4 Mrd. forint) előtt az egyik legnagyobb forgalmú disztribútornak számít. Az 1999-ben alapított RRC Hungary az RRC cégcsoport forgalmának ma nagyjából a 11 százalékát adja, ennél nagyobb szeletet csak Ukrajna, Lengyelország és Oroszország hasít ki magának a tortából.

A felvásárlás a felsorolt országok közül nem érinti sem Oroszországot, sem Ukrajnát, így csak a lengyel, a magyar, a szerb, a román, a cseh, a horvát, szlovén, macedón és albán leányvállalatok kerülnek az Ingram Micro kezébe. A felvásárlás előreláthatóan az idei második negyedévben zárulhat le.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról