Szerző: Gálffy Csaba

2016. január 19. 15:16

Beleáll a cenzúrába a Facebook

Kiszervezi és szolgáltatásként veszi igénybe a Facebook a szélsőséges tartalmak szűrését. A cég egy millió eurós antirasszista kampányt is indított, helyi NGO-k bevonásával.

Új kezdeményezéssel venné elejét az oldalain terjedő gyűlöletbeszédnek a Facebook. Az Initiative for Civil Courage Online (ICCO, magyarra talán Online Polgári Kiállás Kezdeményezésként lehetne fordítani) keretében a vállalat több, mint egymillió eurót fordít a rasszista és idegengyűlölő posztok elleni kampányra. Ennél fontosabb lehet, hogy külső szolgáltatótól tartalommonitorozási szolgáltatást is vásárolt a Facebook, így a szélsőséges tartalmak hatékonyabb szűrésére számíthatunk a jövőben.

A Facebook felhasználási feltételei elvben szigorúan tiltják a gyűlöletbeszéd különböző formáit, a fenyegetést és uszítást, a vállalat azonban ezeket a szabályokat képtelen hatékonyan betartatni a felhasználókkal. Ennek tudható be, hogy mára a Facebook oldalai hemzsegnek a különböző idegengyűlülő, rasszista, zsidó- és iszlámgyűlölő oldalaktól, csoportoktól illetve a felhasználók saját oldalaikon is széles körben posztolnak ilyen tartalmakat. A jelenség kapcsán a különböző uniós tagországok politikusai szólították már fel a Facebookot ennek visszaszorítására, eddig azonban a cég nem lépett.

Az Egyesült Államokban egyébként a szólásszabadság szabályozása sokkal kevésbé szigorú, mint Európában, gyakorlatilag a közvetlen erőszakra való felhíváson, közvetlen veszéllyel történő alaptalan riogatáson túl más nem is ütközik törvénybe. Ennek a hagyománynak az online térben is van folytatása, a webes cégek rendkívül szabadon értelmezik a szólásszabadságot. Ugyan az egyes cégek saját hatáskörben az extrém megnyilvánulásokat szűrik, ezt csupán a felhasználóbarátság nevében teszik.

Jelenteni lehet, de jobbára felesleges. Ez változhat.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Az európai szabályozás ennél sokkal szigorúbb, ennek azonban az uniós és nemzeti hatóságok csak igen korlátozottan tudtak eddig érvényt szerezni, és a törvényes beavatkozás helyett inkább a cégek öncenzúrájának erősítését követelték. Angela Merkel német kormányfő még szeptemberben követelte a rasszista posztok elleni erősebb fellépést, novemberben pedig a német ügyészség kezdett vizsgálódni a kérdésben.

A Facebook egyébként kiszervezte a tartalomszűrést, az információk szerint a Bertelsmann végez majd tartalommonitorozási szolgáltatást a Facebook számára, és e cég alkalmazottai jelölik törlésre a különböző sértő jellegű bejegyzéseket, kommenteket is - legalábbis Németországban.

A tartalom szűrése mellett a Facebook a gyűlöletbeszéd elleni ICCO kampányt is elindította, ennek keretében a Facebook jelképes, egy millió eurós összeggel támogatja, így elmondhatja magáról, hogy a szélsőségesek ellen nem csak tiltással (cenzúra), hanem pozitív üzenettel is igyekszik jelen lenni a diskurzusban. A kampány részleteiről egyelőre keveset tudunk

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról