Szerző: Gálffy Csaba

2016. január 13. 14:49

Semmi nem rúgta be a PC-piacot

Kicsi a bors, de erős - mondhatta az Apple PC-s üzletágának vezetője, miután meglátta a Gartner legfrissebb adatait. A cég a személyi számítógépek piacán mindig sokadrangú gyártónak számított, de évek óta erősödik. Ideje átértékelnünk a cég teljesítményét?

Semmi nem hozott megváltást a PC-piac számára a tavaly év végén - sem a frissített Intel processzorok, sem a Windows 10 nem tudta megállítani a személyi számítógépek eladásainak visszaesését. A Gartner friss adatai szerint a globális PC-piac 8,3 százalékkal esett a 2015-ös naptári negyedévében 2014 hasonló időszakához viszonyítva. Az értékesítés 82,6 millió darabról 73 millió darabra csökkent.

Ezzel a PC-piac immár öt negyedéve folyamatos zsugorodásban van - mondja Mikako Kitagawa, a Gartner vezető elemzője. Különösen figyelemre méltó, hogy a harmadik negyedéves 74 millióról az eladások nem felfelé kúsztak, vagyis a PC-piac hagyományos szezonalitása eltűnt - korábban mindig a karácsonyi negyedév számított a legerősebbnek, köszönhetően a konzumer szegmensben ilyenkor tapasztalható sokkal erősebb keresletnek. 2015-ben ez a hatás gyakorlatilag teljesen eltűnt. A karácsonyfa alá már nem számítógépek kerülnek, a PC-vásárlók szokásai az elmúlt években teljesen átalakultak - mondja a Gartner.

A visszaesés ráadásul egyetemes, minden földrajzi régióban általános a piac zsugorodása, a jelenség tehát globális. Hatása azonban nem egyenletes, Európa, Afrika, Közel-Kelet, Japán és Dél-Amerika érezte a legnagyobb visszaesést, a piac 10 százalékkal zsugorodott, amit nagyrészt a gyengülő helyi valuták miatt dráguló PC-k okoztak.

Az elemzők korábban reménykedtek, hogy a nyáron debütált Windows 10 illetve az új generációs Intel processzorok picit belendíthetik a piacot, a vásárlókat azonban egyik újdonság sem hatotta meg. Egyrészt a Microsoft ingyenes frissítésként elérhetővé tette az operációs rendszert a telepített bázis jelentős részének, másrészt az Intel chipek sem teljesítményben, sem energiatakarékosságban nem hoztak látványos előrelépést. A számokat tovább rombolta, hogy az előző, szintén gyenge negyedévekben az ellátási csatornákban jelentős raktárkészletek halmozódtak fel, a negyedik negyedévben a keresletet részben ebből elégítették ki a kereskedők.

A piacvezető Lenovo az erős ellenszélben kimondottan jól teljesített. A kínai gyártó számai is zsugorodtak, a 4,2 százalékos visszaesés azonban még mindig jobb a piac egészénél, ezzel a cég részesedést szerzett a piacon, a 15,4 millió számítógéppel szinte egy százalékponttal, 20,3 százalékra tudta növelni a tortaszeletét. A Gartner szerint a cég különösen az észak-amerikai piacon ért el sikereket, míg Európában, Dél-Amerikában és Japánban erősebb visszaesést könyvelt el.

A második helyen immár évek óta szokásos módon a HP áll, a cég a piaccal nagyjából azonos ütemben zsugorodott, a 14,2 millió PC 18,8 százalékos részesedésre volt elég. Az erős visszaesés élét némileg tompítja, hogy a cég a bázisévben, 2014 végén különösen jó negyedévet zárt, a szuperolcsó windowsos notebookkal akkor árasztotta el a piacot, ami egyszeri lökést adott a számoknak.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A dobogót (szintén hagyományosan) a Dell zárja, a cég a vezető kettőstől némileg lemaradva 10,2 millió PC-vel 13,5 százalékos részesedést szerzett. Ez "csak" 5,1 százalékos visszaesést jelent, ami azt jelenti, hogy a Dell is tudta növelni részesedését. A negyedik és hatodik helyen a tajvani páros, az ASUS és az Acer tanyáz, bár éppen ellenkező dinamikát mutat a két cég. Míg az ASUS a piacnál lassabban, 3,2 százalékkal zsugorodott és részesedést szerzett, az Acer továbbra sem tudja megállítani az évekkel ezelőtt kezdődött zuhanást, végül pedig 11,2 százalékot vesztett az eladásokból.

A mezőnyből ismét egyetlen cég teljesítménye emelkedik ki: az Apple-é. A cég az erős ellenszélben növelni tudta számítógép-eladásait, a szerény, 2,8 százalékos növekedés is messze a versenytársak fölé helyezi az almás gépeket. Ez egészen paradox annak fényében, hogy a cég tavaly érdemben nem újította meg a számítógépes portfólióját, mind az Air sorozat, mind a Pro sorozat évek óta változatlan ipari formatervvel és alig frissített belsővel van piacon. A lenyűgöző teljesítményt az is mutatja, hogy mind a Dell, mind a HP, mind a Lenovo kimondott célja az elmúlt évben a prémium szegmens visszahódítása volt, ennek megfelelően jelentős összegeket fektettek a versenyképes gépek fejlesztésébe - az Apple lendületét azonban ez sem tudta megtörni.

Lassan elszáradnak a független gyártók

Évek óta tartó trend, hogy az "egyéb" kategóriába tartozó gyártók kombinált részesedése folyamatosan és drámai tempóban zsugorodik. 2012 utolsó negyedévében például a top5-ön kívüli gyártók összesített részesedése még 41,4 százalék volt, ez néhány év alatt 32 százalékra esett vissza. A zsugorodó dinamikájú piac tehát jelentős konszolidációt hozott, a vásárlók az erős globális márkaerővel bíró gyártókhoz vonulnak vissza.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról