Szerző: Gálffy Csaba

2016. január 13. 10:30

Unikornis lett a Skyscanner is

Nemzetközi terjeszkedésre, felvásárlásra, és a felvásárlási ajánlatok kivédésére használja majd a most bevont tőkét a Skyscanner. A budapesti jelenléttel is rendelkező cég értékelése immár meghaladja az 1,6 milliárd dollárt, ezzel az "unikornisok", a milliárdos startupok közé kvalifikálta magát.

Elit klubba lépett be a Skyscanner. A skót utazástervező startup befekteti értékelése meghaladja az egymilliárd dolláros álomhatárt, ezzel az "unikornisok" közé tartozik. Ez fontos mérföldkő a startupok életében, egyrészt mutatja a befektetők bizalmát, másrészt innen már elég nehéz nagyot zuhanni (de azért nem lehetetlen). Nem mellesleg ezen a ponton az eredeti alapítók már dúsgazdagnak tekinthetik magukat.

A tegnap közzétett nyilvános információk szerint a Skyscanner 128 millió angol font friss tőkét vont be. Azt nem tudni hivatalosan, hogy ezért az összegért a befektetők mekkora részesedést szereztek, a Financial Times értesülései szerint a befektetés mintegy 1,1 milliárd fontos (1,6 milliárd dolláros) értékelés mellett zajlott. Eszerint az előző befektetési kör óta a cég megduplázta értékelését, 2013 októberében a Sequoia még lényegesen alacsonyabb értékelésen vásárolta be magát. A cégbe most a brit Artemis alapkezelő, a skót Baillie Gifford befektetési csoport, a maláj kormány stratégiai befektetési alapja, az európai Vitruvian Partners és a Yahoo! Japan adott tőkét.

A százmilliós nagyságrendű friss tőkének már meg is van a helye, a cég azt további nemzetközi terjeszkedésbe és felvásárlásokra fordítja. Ennek célja fenntartani a cég eddig élvezett növekedési ütemét - az elérhető nyilvános adatok szerint a Skyscanner 2013 és 2014 között 42 százalékkal tudta növelni bevételeit (a 2015-ös adatok még nem nyilvánosak). Gareth Williams alapító-vezérigazgató szerint egyébként a cég "alapvetően nyereséges", a növekedés pedig organikus.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Némileg árnyalja azért a képet, hogy Williams elmondta az FT-nek, a most bevont tőke egy részét az előző befektetők kiviszik majd, vagyis néhány korai befektető eladta részesedése egy részét - igaz, teljesen senki nem szállt ki.

A 2003-ban alapított Skyscanner 2014-ben a budapesti Distinction felvásárlásával szerzett magyarországi jelenlétet, az Astoria mellett lévő fejlesztői központban folyik a cég mobilalkalmazásainak fejlesztése, a programozók mellett UX-kutatók is dolgoznak a csapatban. A szolgáltatásnak  jelenleg mintegy 50 millió havi aktív felhasználója van

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról