Szerző: Hlács Ferenc

2016. január 5. 17:15

Ismét az önvezető autókra pályázik az Nvidia

Önvezető autókat célzó hardverplatformot adott ki az Nvidia: a Drive PX2 a tavalyi, hasonló eszköz teljesítményének tízszeresére képes elvben, a vállalat azzal elsősorban az elektromos járműveket célozza.

Az idei CES-en sem spórolt az autós újdonságokkal az Nvidia, a vállalat már a Las Vegas-i konzumerelektronikai expó -1. napján bemutatta okos-, illetve önvezető autókba szánt platformjának legújabb generációját, a Drive PX2-t. A gyártó nem szerénykedik ha az uzsonnás doboz méretű eszközről van szó, azt egyenesen szuperszámítógépként emlegeti: az Nvidia társalapítója és vezérigazgatója Jen-Hsun Huang szerint az eszköz akkora teljesítményre képes, mint "150 MacBook Pro", a retorikai fogás mögött persze a GPU-k (elvben) óriási számítási kapacitása áll, a gyakorlatban persze ennek töredékét is nehéz kihasználni.

A Drive PX2-ben két, új generációs, Parker kódnéven futó Tegra SoC, valamint szintén kettő, Pascal-alapú diszkrét GPU dolgozik -  utóbbi kettő MXM kártyákon kapott helyet. Az eszközben összesen 4 Denver és 8, az ARM-tól licencelt Cortex-A57 processzormagot találunk, úgy látszik a gyártónak mostanra sikerült házon belül tervezett magokat is bevetni, a tavalyi modellben még egytől egyig az ARM-tól kölcsönzött magok dolgoztak. A vállalat szerint a PX2 mintegy tízszeres számítási kapacitást hoz az előző generációhoz képest - az Nvidia a frissen leleplezett platformtól 8 TFLOPS teljesítményt ígér. Az új generációs Parker chipekről a cég egyelőre nem közölt részletes információkat.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Az izmos vasnak persze a fogyasztása is komoly, TDP értéke nem kevesebb mint 250 watt. Ez persze a platform által kiemelten célzott elektromos-önvezető autókban nem jelenthet dolgot, ahogy a vállalat által felvázolt folyadékhűtéses rendszer sem: az Nvidia elképzelései szerint a terméket egyszerűen az autók saját hűtési rendszerére lehet majd kapcsolni, azok ugyanis zömében maguk is hasonló megoldást alkalmaznak. Más járművekhez a cég egy hőelvezető-modult is kiad majd az eszköz mellé.

A gyártó szerint a Drive PX2 képes lesz egyszerre 12 kamera és egyéb szenzor adatait feldolgozni vezetés közben, másodpercenként pedig mintegy 2800 képet ismer fel, mindezt az AlexNet neurális hálózatra építő deep learning algoritmusok segítségével. Bár az Nvidia elsősorban a hardverben érdekelt, a tervek szerint a referenciaplatformhoz szoftver is párosul majd, beleértve a vállalattól már ismert kifejezetten a járműveket célzó DriveWorks SDK-t, valamint a DRIVENet névre hallgató, már előre "kiképzett" neurális hálót is. Hosszútávon ugyanakkor az Nvidia arra biztatja partnereit, hogy fejlesszenek saját szoftvert az általa biztosított hardverre.

Az cég szerint a Drive PX2 először száz sofőr nélküli Volvóban kap majd helyet, amelyet a két gyártó már jövőre kiengedne a közutakra, legalábbis Svédországban. A technológia első körben 2016 második negyedévében lesz elérhető néhány kiemelt partner számára, év végén pedig már mindenki hozzájuthat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.