Szerző: Gálffy Csaba

2015. december 3. 16:41

Végleges a PHP 7

11 év után kapott új főverziót a PHP, a PHP6 zsákutcája után ma elkészült a 7.0.0 stabil kiadása. Rengeteg újdonságot hoz, a váltás mellett a magasabb sebesség lesz a legfőbb érv.

Elkészült, letölthető, telepíthető a PHP legfrissebb, 7.0.0-s kiadása, a forráskód már elérhető a projekt GitHub oldalán. Ezzel a PHP 11 év után vált hivatalosan főverziót, a 2004 júliusában kiadott PHP 5 után először - a PHP 6 projekt zsákutcának bizonyult, így kapta a most kiadott verzió a hetes sorozatszámot. A PHP 6 célkitűzése a Unicode-támogatás megvalósítása volt, ehhez azonban nagyon mélyen kellett a nyelv alapvető struktúráihoz nyúlni, a lassú fejlődés nyomán pedig 2010-ben teljesen le is állították ezt a projektet, annak fontosabb eredményeit pedig a PHP 5-höz backportolták.

A PHP 7 alapjait a phpng kezdeményezés (PHP Next Generation) adta, egy kísérleti projekt volt, amely a standard PHP futtatókörnyezet, a Zend Engine 2 teljes újraírására vállalkozott. A PHP 7 alatt ennek megfelelően a Zend Engine 3 dolgozik, az alapos átdolgozás itt is indokolta a főverzió-váltást.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A nyelv és a futtatókörnyezet frissítései együtt drámai sebességnövekedést hoznak, az olyan széles körben elterjedt PHP-feladatok, mint a WordPress oldalak kiszolgálása, jellemzően 100 százalékos gyorsulást mutatnak. Ez lehet egyébként a PHP5-PHP7 frissítés legfontosabb indoka a legtöbb helyen, azonos hardverrel így akár kétszer annyi oldal hosztolható például.

A változások a nyelv szintaxisát is érintik, vagyis a forráskódokat is alaposan át kell majd írni a PHP7-es kompatibilitáshoz. Szerencsére a hosszan tartó fejlesztés eredményeképp rengeteg külső könyvtár és komponens megkapta már a PHP7-kompatibilitást, így bizonyos esetekben akár már ma végre lehet hajtani (elvben) a teljes rendszerek frissítését. Ezzel együtt természetesen a PHP korábbi kiadásai is sokáig velünk maradnak majd, a tavaly augusztusban kiadott PHP 5.6 például egészen 2017 augusztusáig támogatott marad majd - erre az időpontra várhatóan a lassabban fejlődő könyvtárak is megkapják a PHP7-kompatibilitást.

Az új verzió legfontosabb újdonságait már júliusban összeszedtük, érdemes azt a cikket végiglapozni a fontosabb tudnivalókért és izgalmas részletekért. A változások listájáért az előzetesekhez képest érdemes a hivatalos oldalakat fellapozni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról