Szerző: Hlács Ferenc

2015. november 27. 16:45

PC-re is streamelhetők lesznek a PlayStation 4-es tartalmak

Asztali számítógépen is folytatható lesz a PS4-en felfüggesztett játék, a Sony hamarosan érkező alkalmazásának segítségével - legyen szó windowsos PC-ről vagy Mac-ről. A japán gyártó konzolja szépen teljesít, eladásai már a 30 millió darabot is meghaladták.

PlayStation 4-gyel PC-n játszani elsőre kifejezetten ellentmondásosnak tűnhet, rövidesen azonban épp erre nyílik majd lehetőség, a Sony ugyanis bejelentette, számítógépeken is elérhetővé válik a PS4-en futó tartalmak streamelése. A PC-k ezzel a PlayStation Vitához, PlayStation TV-hez, illetve néhány Sony Xperia okostelefonhoz csatlakoznak, amelyeken egy ideje már adott ez az opció.

A bejelentés érdekes módon először egy a Sonytól független, Twisted nicknéven ismert fejlesztőtől érkezett, aki egy nem hivatalos szoftvert hozott létre a játékok PC-s streamelésére. Sokak meglepetésére azonban a vonatkozó blogposzt megjelenése után néhány nappal a Sony is kiadott egy közleményt, amelyben megerősítette, hamarosan maga is elérhetővé tesz egy hasonló, ám hivatalos alkalmazást, amely Windows és OS X rendszerekre is letölthető lesz - Twisted megoldása csak Windows alatt működik.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A koncepció lehetővé teszi, hogy a felhasználó akkor is folytassa a játékot, ha valaki épp a tévét nézi (és nincs másik, PS TV-vel felszerelt televízió a házban). Az egyelőre nem ismert, hogy a szoftver milyen hardveres követelményeket támaszt, ugyanakkor miután streamelt tartalomról van szó, jó eséllyel akár mérsékeltebb teljesítményű PC-kről, notebookokról is gond nélkül használható lesz. A Sony ezzel behozni látszik lemaradását a konkurens Xbox One-nal szemben, amelynek tartalmai már nyár óta streamelhetők számítógépekre, legalábbis amennyiben azokon Windows 10 fut.

A japán gyártó a PS4 megjelenése óta eltelt mintegy két év alatt több mint 30,2 millió darabot értékesített a konzolból, eladások terén maga mögé utasítva a Microsoft készülékét. Utóbbi kapcsán egyelőre nem ismert pontos érték, az ugyanakkor az Ars Technica szerint a Sony eszköze mögött jelentősen elmaradva, 15-18 milliós darabszámnál járhat. Ezzel a tempóval a PS4 a leggyorsabban értékesített PlayStation az eddigi összes megjelent generáció közül.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról