Szerző: Hlács Ferenc

2015. szeptember 4. 11:39

Még idén érkezik az iOS-es Firefox

Megjelent a Firefox iOS-es verziójának első, "preview" kiadása. A Mozilla tervei szerint, az első körben csak Új-Zélandon elérhető előzetes verzióhoz érkező felhasználói visszajelzések mérlegelését követően, még idén, globálisan kiadja a böngésző stabil változatát.

Még idén megjelenhet a Firefox böngésző iOS rendszerre készült, stabil verziója. A Mozilla a napokban adta ki a szoftver első, publikus "preview" verzióját, amelytől azt reméli, elegendő felhasználói visszajelzést sikerül majd vele begyűjteni, a végleges változat tökéletesítéséhez. Az Apple rendszerét használóknak ugyanakkor egyelőre nem érdemes a cég alkalmazásboltjában a Firefox után kutatni, a preview első körben ugyanis csak Új-Zélandon lesz elérhető.

Az első, félig-meddig publikusan elérhető iOS-es Firefox verzió olyan funkciókat vonultat fel, mint a már ismert intelligens keresés, amely az adott kulcsszavak beírása közben több keresőmotort is felajánl, illetve természetesen a Firefox fiókok is használatba vehetők a szoftver előzetes változatával, a könyvjelzők, tabok, böngészési előzmények és a különböző online szolgáltatásoknál használt jelszavak szinkronizálására, a szoftver más eszközökön használt példányaival.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A böngésző előzetes verziójából a felhasználóknak közvetlenül lehetőségük nyílik közölni észrevételeiket a Mozilla felé, az app jobb felső sarkában előhívható beállítások menü, támogatásra vonatkozó menüpontjából. A vállalat azt egyelőre nem árulta el, hogy az alkalmazás végleges változata mikor lát napvilágot, mindössze annyit közölt, a megjelenés több lépcsőben várható. Az érdeklődők ezen a linken iratkozhatnak fel, ha értesülni szeretnének az egyes régiókra vonatkozó legfrissebb megjelenési dátumokról.

Nem meglepő, hogy a Mozilla, megkésve bár, de igyekszik nyitni az Apple mobilos platformja felé is, jelenleg ugyanis böngészője elenyésző, a NetMarketshare adatai szerint mintegy 0,72 százalékos  részesedést tudhat magáénak az okostelefok, illetve táblagépek terén. A piacon jelenleg a Safari és a Chrome a legnagyobb szereplők, amelyeket a gyári Android böngésző követ. Az jól látszik tehát, hogy a Firefoxnak nem lesz könnyű dolga, helyzetét pedig tovább nehezíti, hogy az utóbbi időben az asztali változat is jócskán veszített népszerűségéből.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról