Szerző: Koi Tamás

2015. szeptember 3. 12:00

Nem kell annyit fizetni, ha csökken a csatornák száma

Lényegesen kibővíti a hírközlési fogyasztói jogokat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság idén tavaszi rendelete, mely két lépcsőben, szeptember 1-től és december 1-től válik kötelező érvényűvé. A konkrét pontokból szedtünk össze néhányat Média- és Hírközlési Biztos által kiadott tájékoztató alapján.

Amint azt hétfőn megírtuk, szeptember 1-jétől jelentősen bővülnek a hírközlési szolgáltatások előfizetőinek jogai, ezzel párhuzamosan, illetve ennek velejárójaként a távközlési szolgáltatók lényegesen szigorúbb feltételek alapján módosíthatják a szolgáltatások összetételét, illetve a szerződési feltételeket. A Nemzeti Média- és HÍrközlési Hatósághoz (NMHH) tartozó Média- és HÍrközlési Biztos tájékoztatója alapján összefoglaljuk a 2/2015. (III. 30.) NMHH rendeletet legfontosabb, a feleket leginkább érintő pontjait. Fontos, hogy a lenti pontok, vezérelvek alapján a korábban megkötött előfizetői szerződések tartalma automatikusan módosul, vagyis a kedvezőbb feltételek igénybe vételéhez az előfizetőnek semmit nem kell tennie, azaz nincs semmilyen kötelező ügyintézési procedúra a változásokat érintően.

Két hét próbaidő

Újdonság, hogy az úgynevezett vezeték nélküli szolgáltatások (mobil internet és telefon, műholdas, és földfelszíni digitális műsorterjesztés) körében az előfizető a szerződést a szolgáltatás megkezdésétől számított 14 napon belül felmondhatja, ha a szerződésben megjelölt helyen (pl. lakcím) a szolgáltatás nem vehető igénybe, vagy annak minősége nem felel meg a szerződésnek. Ekkor az előfizetőnek csak a szerződéskötéstől a felmondásig terjedő időre arányosan járó díjakat, költségeket kell megfizetnie. Szintén 14 napon belül, hátrányos jogkövetkezmény és indoklás nélkül felmondható minden szolgáltatási szerződés, ha azt üzlethelyiségen kívül kötötték a felek. A továbbiakban a határozatlan idejű szerződések felmondhatók úgy, hogy a szerződés a felmondást követő 8. és 30. nap közt szűnjön meg az előfizető választása szerint.

A szerződések megszűnéséhez kapcsolódó változás, hogy a feltöltőkártyás előfizetések esetén szolgáltatásra kötött szerződés újabb feltöltés nélkül történő megszűnésekor a fel nem használt egyenleg az előfizető kérésére 1 éves elévülési időn belül visszajár. A vezetékes szolgáltatások megszűnésével összefüggésben a szerződés megszűnésekor az előfizető a rendelkezésére bocsátott eszközt (pl. beltéri egység, set-top-box) a szolgáltató bármelyik ügyfélszolgálatán leadhatja, tehát a továbbiakban az előfizető az eszköz postai visszaküldésére nem kötelezhető.

Az új rendeletnek köszönhetően vége az automatikusan meghosszabbodó hűségidőnek, mivel az új jogszabály kimondja, hogy a rendeletben külön meghatározott egyes rendelkezésektől és a szolgáltató általános szerződési feltételeitől csak a felek közös akaratával és az előfizető erre vonatkozó kifejezett nyilatkozatával lehet eltérni; így pl. a hűségidő csak közös megegyezés alapján hosszabbodhat meg. Változnak a szóbeli, illetve ráutaló magatartással kötött szerződések szabályai is, így a szóban, illetőleg ráutaló magatartással létrejövő előfizetői szerződés lényeges tartalmi elemeit külön dokumentumban kell rögzíteni, és azt ingyenesen az előfizető rendelkezésére kell bocsátani a szerződés létrejöttét követően, legkésőbb 8 napon belül. Ilyen dokumentumot az előfizető a szerződés tartama alatt évente 1 alkalommal, illetve a szerződés megszűnését követő 1 éven belül is kérhet a szolgáltatótól.

Kevesebb csatorna, kevesebb díj

Új, a tévészolgáltatások előfizetőit érintő szabályozási elem, hogy a jövőben díjcsökkentésre jogosult az előfizető, ha az általa előfizetett televíziós csatornák közül egy vagy több kikerül az adott csomagból. A díjcsökkentésnek a csatornák számának változásával arányban kell lennie - mondja ki a szabályozás. Ugyanakkor ha az előfizető a műsorterjesztési szolgáltatást így már nem kívánja igénybe venni, a határozott idejű szerződést 30 nap elteltével felmondhatja, és emiatt főszabály szerint nem kell kötbért fizetnie.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A díjváltozások kapcsán fontos újítás, hogy határozott idejű (tehát hűségszerződés) idején a díjak és más, a szerződés lényeges elemei nem módosíthatók egyoldalúan. Korábbi cikkünkben ezt részletesebben taglaltuk, egyszersmind ezzel a lépéssel a hatóság lényegében befagyasztja a távközlési díjakat, legalábbis a hűségszerződés idejére. A szolgáltatók ugyanakkor még a hűségszerződés lejártát követően sem módosíthatják kényük-kedvük szerint a szerződési feltételeket: A határozatlan idejű szerződések díjait a szolgáltató évente egyszer, az infláció mértékével egyezően emelheti. Ezen felül csak akkor emelhet díjat, ha olyan többletköltsége származott harmadik személlyel kötött szerződésből, amely közvetlenül beépül a díjba és amivel a szerződéskötéskor nem számolhatott.

Fontos, hogy a határozatlan idejű szerződések ráutaló magatartással a továbbiakban csak akkor módosíthatóak, ha az előfizető a szerződés tartama alatt igazolható módon úgy nyilatkozik, hogy részéről a nyilatkozattétel elmaradása a kezdeményezett módosítás elfogadását jelenti. A határozott idejű előfizetői szerződésekre a rendelet külön szabályokat állapít meg. Az ilyen szerződés nem módosítható ráutaló magatartással, az ún. „feltöltőkártyás” szolgáltatások esetének kivételével. A határozott időre kötött szerződést a szolgáltató az alapvető díjszabás (rendszeres díjak, különösen előfizetési díj, forgalmi díj) a szerződés időtartama, megszüntetésének jogkövetkezményei, vagy a szolgáltatásminőség tekintetében egyoldalúan csak jogszabályváltozás illetve hatósági döntés alapján, továbbá akkor módosíthatja, ha a változás az előfizető számára előnyös.

A rendelettel változnak a szolgáltatás szüneteltetésére, és a nem megfelelő teljesítésre, hibaelhárításra vonatkozó szabályok is. A szolgáltatásnak az előfizető által kért (legfeljebb 6 hónapos) szüneteltetését követően a szolgáltató köteles a szolgáltatást visszakapcsolni, és erről az előfizetőt haladéktalanul, de legkésőbb 24 órán belül értesíteni. (A határozott időre kötött szerződések esetében a szerződés tartama a szünetelési idővel meghosszabbodik.) Ha a korlátozás oka megszűnt, az előfizetőnek nem kell kérnie annak feloldását, a szolgáltató ugyanis automatikusan megszünteti azt. Az előfizetőnek csak abban az esetben kell nyilatkoznia, ha nem akarja újra igénybe venni a szolgáltatást, azaz fel kívánja mondani a szerződést.

Ha az előfizető a szolgáltatáshoz kapcsolódóan vásárolt készülék (pl. mobiltelefon) részleteinek fizetésével késedelembe esik, a szolgáltató csak a készülék használhatóságát korlátozhatja, a hírközlési szolgáltatás igénybevehetőségét azonban nem. A szolgáltatás tehát egy másik, korlátozással nem érintett készülékkel (pl. a SIM-kártya másik mobiltelefonba való áthelyezésével) továbbra is igénybe vehető.

Megint 48 óra

A szolgáltatónak a hibabejelentéseket 48 órán belül ki kell vizsgálnia és ennek eredményéről értesítést kell küldenie az előfizetőnek, kivéve, ha nem szükséges helyszíni vizsgálat a hibaelhárításhoz – amire főszabály szerint 72 órán belül kell sort keríteni. Ha a hibajavításhoz harmadik személy (hatóság, közműszolgáltató, ingatlantulajdonos stb.) hozzájárulása szükséges, ennek beszerzése iránt a hibabejelentést követő 48 órán belül kell a szolgáltatónak intézkednie. A hozzájárulás beszerzése nem számít be a kivizsgálási határidőbe. A hiba elhárításáról haladéktalanul, de legfeljebb 24 órán belül kell értesíteni az előfizetőt.

A szolgáltató szerződésszegése esetében az előfizető a szerződésszegés kezdetétől annak megszűnése napjáig – vagyis a teljes időtartamra – jogosult kötbérre. A szerződésszegő magatartásról és a kötbérszámítás módjáról az előfizetőt tájékoztatni kell, mégpedig úgy, hogy a számítás helyessége ellenőrizhető legyen. A szolgáltató a szerződés megszűnésekor főszabály szerint az előfizetőtől nem igényelhet költségtérítést, csak abban az esetben, ha a szerződés megszűnésére az előfizető szerződésszegő magatartása adott okot.

Végül pedig az előfizető nem köteles kötbért fizetni a határozott idejű szerződés lejárat előtti megszűnésekor, ha a szerződést azért mondta fel, mert a szolgáltató a szerződést jogszabályba ütközően módosította.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról