Szerző: Voith Hunor

2015. augusztus 27. 17:40

A vártnál jobban fogyott az Apple Watch

Az okosórából 3,6 millió kelt el, az Apple ezzel rögtön a dobogó második fokán nyitott.

Bár a várakozások az Apple legutóbbi negyedéves jelentése után pesszimisták voltak, az Apple Watch-ból az elemzői becsléseknél jóval több fogyott az április-júniusi időszakban - közölte az IDC. A piackutató adatai szerint a cupertinói vállalat rögtön a második helyen debütált a szegmensben, nem sokkal lemaradva a még mindig nagyon fiatal piacon már jól ismert Fitbittől. A teljes piac darabszámban vett éves növekedése hatalmas volt, a tavalyi második negyedév 5,6 milliójáról 18,1 millióra ugrott.

Az Apple okosórájából az IDC szerint 3,6 millió kelt el a második negyedévben (ami a vállalatnál a harmadik pénzügyi negyedévnek felel meg), ahogy fentebb írtuk, ez lényegesen több, mint az elemzők által a cég pénzügyi eredményei alapján becsült kétmillió körüli darabszám. Még figyelemreméltóbb a cég szereplése, ha csak az okos viselhető eszközök eladásait nézzük (a piackutatónál ez lényegében az okosórákat jelenti, a "butát" pedig harmadik féltől származó appok futtatására képtelen, többnyire fitneszkarperecek), az IDC szerint a szűkebbre vett piaci szegmensben az Apple már a belépése utáni első három hónapban kétharmados részesedést tudott elérni.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A vállalatnak mindezt meglehetősen visszafogott kritikusi vélemények ellenszelében, korlátozott készlet mellett és a többi viselhető (okos)eszközhöz képest kirívóan magas árszintek mellett sikerült elérnie, így elképzelhető, hogy az óra szoftveres részének továbbfejlesztésével és az értékesítési nehézségek megoldásával az értékesítési mutató jelentősen megugrik a folyó és elkövetkező negyedévekben (főleg a karácsonyi időszakban).

Forrás: IDC

Az Apple rendesen beleharapott a két másik legnagyobb szereplő, a Fitbit és a Xiaomi piaci részesedésébe, a negyedéves szinten 11,4 millóról 18,1 millióra ugró volumen növekedésének közel kétharmadát adta az Apple Watch. Az elsőségét talán már a folyó negyedévben elvesztő Fitbit 4,4 millió viselhető eszközt tudott eladni, és a cég vezetése valószínűleg egyáltalán nem búsul, hiszen éves szinten közel 160 százalékkal tudta növelni eladásait (1,7 millióról).

A hiperagresszív árstratégiával hódító Xiaomi 3,1 millió darabbal a harmadik helyre szorult vissza - a forgalmon minden bizonnyal papírvékony üzemi eredményt realizálhat a kínai vállalat, a szuperolcsó kategóriát viszont így a markában tarthatja.

Az Apple mellett a legérdekesebb a Samsung második negyedéves teljesítménye. A dél-koreai vállalat az egyetlen neves szereplő, amely az IDC szerint visszaesést könyvelhetett el, éves szinten negyedével estek az eladások (800 ezer darabról 600 ezerre). A cég várhatóan a berlini IFA-n, a jövő héten fogja bemutatni a korábbiakhoz képest jelentősen átdolgozott okosoróját, a Gear S2-t, ami talán újra fellendítheti a keresletet a Samsung okosórák iránt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról