Szerző: Hlács Ferenc

2015. július 13. 10:24

Elhunyt Satoru Iwata, a Nintendo elnöke

55 éves korában, rák következtében elhunyt Satoru Iwata, a Nintendo elnöke. A vállalatot 2002 óta vezető Iwata komoly sikereken és hullámvölgyeken is végigvezette a több mint 125 éves céget, továbbá a vállalat belépése az okostelefonos játékok piacára is nevéhez köthető.

Elhunyt Satoru Iwata, a Nintendo elnöke. A játékosok körében komoly népszerűségnek örvendő Iwata az 1980-as években programozóként kezdte pályafutását a cég egyik leányvállalatánál, majd 2000-ben csatlakozott a konzoljairól és videojátékairól ismert, annak idején kártyakészítőként indult Nintendóhoz, először igazgatói pozícióban, 2002-re pedig a cég elnöke lett - az első, akit nem fűztek rokoni szálak a játékóriás alapítójához, Jamaucsi Fuszadzsirohoz. 2014-ban a Nintendo of America vezérigazgatói székét is ő foglalta el.

Az Iwata nevéhez köthető mérföldkövek közül kiemelkedik a Nintendo DS 2004-es kiadása, amely megjelenésekor a világ legnépszerűbb kézi konzoljának számított, de a két évvel később piacra dobott Wii is komoly sikereket ért el, jócskán megelőzve akkori vetélytársait, az Xbox 360-at és a Playstation 3-at. A konzol utódja, a Wii U ugyanakkor már nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a cég lejtmenetét Iwata pedig egy igen éles váltással igyekezett megfékezni: a Nintendo belépésével a mobilos játékok piacára.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A kézikonzolok számára értelemszerűen nagyfokú fenyegetést jelentenek az okostelefonos játékok, a cég azonban sokáig elzárkózott a platformoktól, így próbálva megőrizni tartalmai exkluzivitását. A rivális játékok népszerűségét - és nem utolsó sorban a különböző Nintendo emulátorok megjelenését - látva azonban a nyitás elkerülhetetlennek látszott, Iwata pedig végül engedett a piac, illetve a vállalat befektetői nyomásának.

A cég dolgozói szerint Satoru Iwata mindig is rendkívül közelről figyelte a Nintendo termékeinek fejlesztését, továbbá magas pozíciója ellenére kiemelkedő programozói képességekkel rendelkezett - neve a cég konzoljaira íródott több száz cím mellett található meg, producerként. Ahogy a TechCrunch a vezérigazgató 2005-ös GDC Keynote-on elhangzott szavait idézi: "A névjegykártyám szerint egy vállalat elnöke, a fejemben játékfejlesztő, a szívemben pedig játékos vagyok". Iwata rák következtében, július 11-én szombaton hunyt el, 55 éves korában - a hírt a cég Japánban székelő befektetői kapcsolatokért felelős csapata közölte.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról