Szerző: Dömös Zsuzsanna

2015. június 30. 16:50

Még mindig manipulálja a keresési eredményeket a Google

Miközben az Európai Unióban éppen a keresési találatok megjelenítésének szándékos torzítása miatt folyik vizsgálat a Google ellen, az Egyesült Államokban megjelent egy tanulmány, ami szintén ezt támasztja alá. Bár a kutatást a cég egyik versenytársa, a Yelp finanszírozta, a felhasznált eszközzel bárki kipróbálhatja, hogy a Google-nek tényleg saját maga felé hajlik a keze.

Az ellene folyó EU-s vizsgálat közepette a Google vélhetően egyáltalán nem örül annak a friss tanulmánynak, melynek szerzői bemutatják, a vállalat hogyan manipulálja a keresési eredmények megjelenítését saját kapcsolódó szolgáltatása javára. A tanulmány elkészítését ugyan a keresőóriás régi ellenfele, a Yelp finanszírozta, de a vizsgálathoz felhasznált eszköz – egy Chrome-kiegészítő – mindenki számára elérhető, az alkalmazott módszerben pedig semmi csavar nincs. A történetben ráadásul akad még egy érdekes csavar: egyik szerzője korábban a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) tanácsadója volt, és a bizottság 2012-es, Google elleni vizsgálatában még a vállalat mellett tette le a voksát.

A neki legjobbat mutatja

A kutatók (és persze az amerikai és európai eljárásokat indítói) által megfogalmazott vádak szerint a Google a valóban releváns, organikus találatokkal szemben előtérbe helyezi saját szolgáltatásainak tartalmait – a vizsgált esetben a Google+ rendszerében található helyértékeléseket. A keresőóriás a keresési eredménylisták tetején jeleníti meg azokat a találatokat (de nem a szponzorált, kiemelt hirdetéseket), melyek elméletben a leginkább passzolnak a felhasználó kereséséshez. A Chrome áruházból azonban letölthető egy kiegészítő, ami a google.com domainen elvégzett keresések esetében kiszűri a Google egyedi optimalizációit, és így az algoritmus által tényleg a legjobbnak talált eredményeket mutatja meg. A tanulmány készítése során a kutatók a helyekre (étterem, mozi, szórakozóhely stb.) indított kereséseket vizsgálták – érthető, hiszen ez a megbízó Yelp profilja.

Mondani sem kell, hogy az optimalizált és az organikus találatokat megjelenítő listák teljesen más helyeket dobnak ki az eredménylista tetejére. Ezt egyébként bárki kipróbálhatja, ha a Chrome-hoz letölti a Focus on the user kiegészítőt, majd átvált a google.com domainre (a kiegészítő saját próbánk alapján csak ott működik), és elkezd kávézókra, éttermekre és hasonló egyéb helyekre keresni. A kiegészítő lehetővé teszi, hogy a kiemelt eredmények alatt a felhasználó megnézhesse a Google által optimalizált listát és az organikus, az algoritmus által amúgy a legjobbnak talált listát is. Előbbi a Google Pluson leadott értékelések alapján, utóbbi pedig az Egyesült Államokban népszerű értékelő szolgáltatásokban (például Yelp vagy Tripadvisor) írt vélemények alapján. A két lista közötti váltáskor azonnal feltűnik, hogy az organikus lista szinte bizonyosan jóval hitelesebb, az értékelések száma között ugyanis nagyságrendnyi különbségek vannak.

A Google szerint a dobozok a keresési találatok minőségét javítják, ám a kutatók ennek ellenkezőjét tapasztalták. A vizsgálat során a két típusú találati listát tesztelték 2500 fő részvételével, és kiderült, hogy a felhasználók 45 százalékkal szívesebben kattintottak a kidobott találatokra az organikus eredmények esetében. Persze ez nem meglepő, hiszen egy 1500 értékeléssel rendelkező étterem linkje nagyobb érdeklődést fog kiváltani, mint egy 60 véleményes.

"Az a széles körben elterjedt nézet, hogy a Google keresője mindig a felhasználók és kereskedők érdekeit tartja szem előtt, bizonyíthatóan nem igaz. Ehelyett olyan módon fejleszti a funkciót a Google, ami szándékosan rontja a termék hatékonyságát, emellett pedig hátrányos helyzetbe hozza a versenytársakat is" - olvasható a tanulmányban.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Ez a vád egyáltalán nem friss: az elmúlt években több ízben is támadták a Google-t a keresési találatok módosítása miatt. az Egyesült Államokban a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) néhány éve végül per nélkül engedte el a Google-t az EU-ban is kifogásolt keresőpiaci gyakorlatának vizsgálatakor. Az FTC vezetői úgy ítélték meg, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok nem biztos, hogy elegendőnek bizonyulnának egy nagy horderejű jogi eljárásban - a most végzett tanulmány azonban hasznos lehet bizonyítékként a jelenleg Európai Unióban zajló antitröszt-ügyben.

Az Európai Bizottság még 2010 végén kezdett vizsgálatot a Google ellen konkurensei beadványára, szintén azzal a panasszal, hogy a keresőóriás a saját szolgáltatásait igyekezett előtérbe helyezni az általános keresési találatok között, a tematikus keresők rovására. Az ügyet azóta perre vitték, az eljárás április óta zajlik - a Google viszont a határidő kitolását kérte a vádakkal szembeni védekezésre. Ha a keresőóriás veszít, akár 6 milliárd euró kártérítést fizethet, ami háromszor annyi, mint amit a Microsoft tíz év alatt kifizetett a versenyügyi eljárások miatt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról