Szerző: Hlács Ferenc

2015. június 18. 11:00

Megkülönbözteti a gőzt és a füstöt az új Nest érzékelő

Saját márkaneve alá vonta be a Dropcam biztonsági kamerákat a Nest, a készülékek legújabb verziója már Nest Cam néven debütált. A Google által felvásárolt vállalat Nest Protect füstérzékelőjét is frissítette.

Hosszú hallgatás utá új termékekkel rukkolt elő a Google tulajdonában lévő, okostermosztátjáról elhíresült Nest. A vállalat nagyjából egy évvel ezelőtt, tavaly nyáron jelentette be, hogy felvásárolja a háztartásokba szánt biztonsági kamerákat gyártó Dropcamet, mára pedig annak termékeit teljesen integrálta portfóliójába, az eredeti márkanevet is elhagyva.

A vállalat frissen bejelentett kamerája ennek megfelelően már Nest Cam névre hallgat, noha külsőre kevésben különbözik az eredeti Dropcam termékektől. A mágneses talpával akár a hűtőre is rögzíthető, nagyjából webkamera méretű kütyü, képességeit tekintve hozza, amit egy hasonló eszköztől manapság elvárnánk, sőt az előző generációhoz képest még némi előrelépést is mutat. A korábbi modell 720p-s felbontása itt már Full HD, a készüléken továbbá 8 darab infravörös LED-et is találunk, az éjszakai felvételekhez.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Akárcsak a Dropcam márkanév alatt futó modell esetében, a videók rögzítéséhez a vállalat felhős tárhelyére lesz szükség. Ha tehát a felhasználó nem csak streamelni akarja a kamerák élő adását, hanem rögzíteni és tárolni azt, a korábbiakhoz hasonlóan elő kell fizetnie a cég online tárolójára - a felvételek megőrzése 10 napra visszamenőleg havi 10 dollárba, míg 30 napra visszamenőleg havi 30 dollárba kerül. Maga a kamera 199 dollárért vásárolható meg.

A Nest Cam mellett a gyártó Nest Protect névre hallgató, okos-füstérzékelőjét is frissítette. A plafonon elhelyezhető készülék külsőre nem sokat változott az előző generációhoz képest, ugyanakkor több új funkcióval is kiegészült. A készülék pontosabb érzékelőket kapott, egy esetleges tűz jelenlétén túl már annak terjedési sebességét is képes megállapítani - nem keveri továbbá össze a füstöt és a gőzt sem. A Nest Protect első verzióját a vállalat egyébként tavaly kénytelen volt visszahívni, miután kiderült, hogy azok egyik gesztusalapú kikapcsoló funkciója véletlenül is aktiválható.

A kütyü továbbra is hozza az ismert telefonos értesítéseket, füst vagy szénmonoxid érzékelése vagy a szenzorok meghibásodása esetén, illetve az eszközt hajtó elemek lemerülését is jelzi. A megújult készülék 100 dollárért lesz megvásárolható fekete és fehér színekben és jövő hónapban kerül a boltokba. A füstérzékelő és kamera kezelőfelülete is a Nest frissített okostelefonos alkalmazásából lesz elérhető. Ugyanide költöznek majd a klasszikus Dropcamek is, a keresőóriás ezek támogatását is megtartja majd a jövőben.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról