Szerző: Voith Hunor

2015. május 29. 14:30

A Google is belép az IoT piacra

Lecsupaszított Androidot küld harcba a Google az IoT operációs rendszerek piacán. A vállalat fejlesztői konferenciáján a viselhető eszközökre szánt Android Wear új verzióját, valamint egy saját VR-ökoszisztémát, a Jumpot is bemutatta.

Az Android elsöprő sikere és a viselhető eszközökre szánt Android Wear kiadása után nem az volt a kérdés, hogy a Google belép-e az Internet of Things (IoT) piacra, hanem az, hogy mire vár, miért nem tette még meg. Miközben egyre több vállalat jelentette be saját megoldását (Microsoft, Samsung, ARM, Huawei és félig-meddig az Apple is), a keresőóriás egészen tegnap estig váratott magára a Brillóval.

Az operációs rendszerről a cég egyelőre nagyon kevés információt közölt, konkrét műszaki paraméterekről lényegében nem is esett szó az idei I/O konferencia keynote-ján. Sundar Pichai szerint a Brillo egy csak a legszükségesebb funkciókra szorítkozó, lecsupaszított változata az Androidnak, hardver absztrakciós réteggel, fejlett biztonsági képességekkel és hálózati támogatással. Pichai kihangsúlyozta, hogy a Nest felvásárlása óta a Google rengeteget tanult elsősorban az okosotthon koncepcióba illeszkedő eszközökről, és a Brillo kezdeti megjelenésére elsősorban ezen a területen számít. A rendszer központilag menedzselhető (konfigurálható, frissíthető) lesz.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A Brillo természetesen a tavaly (a Google támogatásával és részvételével) létrehozott Thread hálózati szabványt is támogatja, ami az alacsony fogyasztású 6LoWPAN személyi hálózati protokollra, illetve a következő generációs IPv6 internetprotokollra és az IEEE 802.15.4 szabványra épül. A szabványt korábban már részletesen ismertettük, röviden a kezdeményezés célja az IoT-eszközök közötti kommunikáció standardizálása, és új hatékony, alacsony fogyasztású lehetőségek bevezetése például a Bluetooth LE mellett.

A Google ezt még kiegészítette egy szintén most bejelentett saját fejlesztéssel, a Weave-vel, bár a keresztplatformos kommunikációs réteg önállóan, a Brillótól függetlenül is használható lesz. Ez az eddig elérhető információk alapján egy sémanyelv, melynek segítségével a különböző típusú és funkcionalitású eszközök megérthetik egymást – Pichai szerint például egy okostelefonra írt receptalkalmazás beállíthatja az erre alkalmas sütő hőmérsékletét, vagy egy okoszár egy telefonnak vagy vezérlőnek egyazon sémát használva jelezheti nyitott vagy zárt állapotát, majd fogadhat utasítást. A sémakészletet gyárilag a Google definiálja, de külső fejlesztők is küldhetnek majd be javaslatokat, melyeket a cég indokolt esetben beépíthet a készletbe. A cég egy minősítő program keretében fogja biztosítani a Weave-et használó eszközök közötti teljes kompatibilitást.

A Brillo fejlesztői előzetese az év harmadik negyedévében, a Weave pedig 2015 utolsó három hónapjában lesz elérhető.

Új Wear és Cardboard

A Google az egy éve piacra dobott, viselhető eszközökre szánt operációs rendszere, az Android Wear új verzióját is bemutatta, bár a frissített szoftver nem hoz túl sok újdonságot, és a három bejelentett funkció közül egy tűnik csak igazán hasznosnak. Ez az Always On Apps, ami lehetővé teszi majd, hogy a kiválasztott alkalmazásokat (például egy bevásárló listát) egy speciális, alacsony fogyasztású, fekete-fehér megjelenítést használó módban ragaszthassunk a kijelzőre.

A következő hetekben érkező Wear-verzióban csuklómozdulatot (csavarást) is lehet majd használni az appok közötti, érintés nélküli navigációra. Ez elméletben jól hangzik, de akinek mindkét keze foglalt és a művelethez nem tudja az ujját használni, jó eséllyel a csuklóját sem fogja rángatni. A harmadik új funkcióval emojikat lehet rajzolni és küldeni – a demó szerint elég egy androidos okosóra kijelzőjére csak ráskiccelni az ábrát, amit a rendszer értelmez és felajánlja a hozzá hasonló, normálisan megrajzolt emojikat.

A vállalat a szintén tavaly bevezetett Cardboardot, azaz az olcsó, akár otthon, néhány mozdulattal is összerakható (hajtogatható) VR-sisakot is fejlesztette. Az új változat szintén kartonból készült, viszont már akár 6 hüvelykes kijelzővel szerelt okostelefonokat is képes fogadni. A Google végre megnyitotta a fejlesztői csomagot (SDK) iOS fele is, ezzel együtt pedig kiadta a Cardboard app iOS-es változatát, aminek futtatásához legalább iPhone 5 szükséges. A keresőóriás az oktatási szektorban rendkívül népszerű Chromebook koncepcióját a virtuális valóság alkalmazására is próbálja átültetni – vélhetően sikerrel. A megoldás költségvonzata ugyanis minimális, az Expeditions használatához csak egy, a vezérlést és szinkronizálást végző tabletre, az olcsó Cardboardokra és a már amúgy is szinte minden gyereknél megtalálható okostelefonokra van szükség.

VR fronton a Google legnagyobb dobása a Jump bejelentése volt, ami egy VR felvételek rögzítésére szolgáló, három elemből álló ökoszisztémát takar, és jelentősen felgyorsíthatja majd a technológia elterjedését. A cég kifejlesztette egy 16 kamerából álló kamerarendszer alapjait, melynek terveit ingyen elérhetővé tette bárki számára, így a kísérletező kedvűek akár otthon is nekiállhatnak egy ilyen rendszer összeállításának. Persze a felvételek feldolgozásához célszoftver és komoly számítási kapacitás is szükséges, a Google ezt a Jump Assembleren keresztül biztosítja – ez gondoskodik az egyes kamerák képének pontos összeillesztéséről, a perspektíva-korrekcióról és minden egyéb szükséges módosításról. Végezetül már csak egy lejátszó kell, a Google ezt szintén online módon, a YouTube-bal oldja meg.

Persze a Google tervei alapján gyártópartnerek is fognak komplett, előre összeállított és optimalizált megoldásokat kínálni. A tegnap bemutatott első fecske a GoProtól került ki: a rendszer 16 HERO4 kamerát használ (jelenlegi piaci áruk összesen 8000 dollár körül van), képkocka szintű szinkronizációval és megosztott kamerabeállítási lehetőségekkel. A GoPro az első hat hónapban csak YouTube-os tartalomgyártók számára fogja kínálni egyelőre ismeretlen árszinten, később azonban kiskereskedelmi forgalmazásban is elérhetővé fogja tenni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról