Szerző: Gálffy Csaba

2015. május 5. 14:19

Ignite: a teljes Azure-t odaadja a Microsoft

Az Azure Pack segítségével infrastruktúra-szolgáltatássá alakítható az adatközpont. A most bemutatott, kiterjesztett Azure Stack ezt teljes platform-megoldássá bővíti. Alkalmazás a fókuszban, gyakorlatilag a teljes Azure futtatható a saját adatközpontban.

A nagyvállalati környezetben a hibrid felhős megoldások mozgatják meg a legtöbb döntéshozó fantáziáját, nem véletlenül. A nyilvános felhő ugyanis (bármit is mondjanak a szolgáltatók) nem is annyira olcsó, főleg ha kiszámítható, állandó terhelést kapnak a szerverek és a hálózat. A nyilvános felhő komoly vonzereje viszont a szinte korlátlan skálázhatóság - a terhelési csúcsokra rugalmasan és fölös kapacitás kiépítése nélkül lehet reagálni.

A hibrid tehát jó, olcsó és rugalmas. Csak épp elképesztően nehéz. Az on-premise és a nyilvános felhő között kiépíteni a folytonosságot, a közös menedzsmentfelületetet, a központosított vezérlést és a felhős megoldások lelkét jelentő automatizációt - na ez a pont, ahol jelenleg megáll a tudomány, és minden beszállító csak annyit mond, hogy dolgozunk rajta. Ezt mondta a Microsoft is eddig, az új Azure Stack, illetve a vele együtt bemutatott termékek, az Operations Management Suite, a System Center 2016 és persze a Windows Server 2016 azonban már megoldásokat is mutat.

Azure Stack - PaaS, de helyben

"Az Azure Pack-et szerették a partnereink, de egyértelművé tették: többet akarnak" - vezette fel az Azure Stack bevezetését a Microsoft. Az új automatizációs-virtualizációs csomag pontosan ezt adja, a viszonylag korlátozott, infrastruktúrára fókuszáló Azure Packet kibővíti a Microsoft legújabb fejlesztéseivel (szoftveres load balancer és hálózati-hálózatvirtualizációs stack), de ami még ennél is fontosabb: megjelenik a platformszolgáltatás lehetősége is.

Ez utóbbi egy magasabb absztrakciós réteg, virtuális gépek helyett az üzemeltetőnek csak az alkalmazással kell törődnie, minden mást a rendszer automatizáltan kezel, a hálózattól a különböző alrendszerekig. A Microsoft példájában az alkalmazáshoz tartozó webes kiszolgáló, alkalmazást futtató VM, tároló, adatbázisszerver, hálózati elemek azonnal, sablonból felpörögnek, ráaádásul ezek később is egységesen menedzselhetőek, például egy felhasználó hozzáadása azonnal hozzáférést biztosít az összes erőforráshoz, a kiválasztott jogosultsági szint mellett.

A Microsoft állítása szerint az Azure Stack (amely valószínűleg nem véletlenül rímel az OpenStack nevére) gyakorlatilag azonos funkcionalitást nyújt, mint a nyilvános felhőként elérhető Azure, lévén ugyanazokra a technológiákra és fejlesztésekre épül. A fejlett közös funkciók olyan területekre is kiterjednek, mint a védett VM-ek (shielded VM) és védett host (guarded host), amely két zero-trust (vagy zero-knowledge) titkosítási megoldás, különösen érzékeny adatok számára.

Az Azure Stack várhatóan nyáron lesz elérhető, előnézeti státuszban.

Operations Management Suite - irányítás nagyban

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Tegnaptól hivatalosan elérhető az Operations Management Suite (OMS), amellyel a Microsoft ígérete szerint minden adatközpont és minden felhő egységesen menedzselhető. A cég a "minden" szót komolyan gondolja, az OMS képes irányítása alá vonni a privát és nyilvános felhős rendszereket, fizikai, virtualizált vagy konténeres entitásokat. Az alternatív beszállítók technológiáival sem finnyáskodik, a Microsoft-rendszerek mellett kezeli az Amazon Web Services (AWS), Linux, VMware és OpenStack rendszereket is. Az OMS felügyeli és menedzseli a naplózást, a biztonsági státuszt, a rendelkezésreállást és az automatizációt (egészen a komplex orkesztrációig).

A fenti hatalmas ígéretnek számít, nagy kérdés, hogy a gyakorlatban ebből pontosan mennyi és hogyan valósul meg, az OMS pontosan milyen API-kat kezel és milyen mélységben lát bele az adatközpontok lelkébe. A Microsoft mindenestre gyors fejlődést helyezett kilátásba, az OMS a hivatalos kiadás után is folyamatosan kap majd új képességeket, a következő évre a patch-kezelés, a leltárazás/kapacitáskezelés, riasztások, konténermenedzsment és számos más új funkciók jönnek majd.

A System Center 2016-ról sem feledkezett meg a cég, ugyan a friss Technical Preview nem készült el az Ignite kezdetére, de még a héten letölthető lesz. A második előnézeti verzióban kibővített támogatást kap a linuxos gépek kezelése (Desired State Configuration, natív SSH, stb.), az adatközponti megoldások (fürtözött rendszerek, Scale-Out File Server, SDN) is, valamint új felügyeleti modul érkezett az Azure, Office 365, SQL Server és Exchange üzemeltetéséhez.

Windows Server 2016

Az üzemeltetői rendezvényen a cég bejelentette a Windows Server 2016 friss preview kiadását is, az újdonságok listája pedig nem rövid. Ebben a verzióban már tesztelhető a Nano Server, a végletekig lecsupaszított telepítés, amely csak a futáshoz feltétlen szükséges komponenseket tartalmazza, minden mást (igény szerint) adhatunk hozzá - ezzel a Nano ideális a felhős környezetben vagy konténeres működéshez.

A most kiadott második Technical Preview-ban mutatkoznak be a virtualizációs alrendszer újdonságai, mint a gördülő frissítés, a fürtözött rendszerek kiterjesztett hibatűrése és a Storage Replica, amely olyan szinkronizált tárolóreplikációt hoz, amely lényegesen olcsóbb biztonsági mentési megoldásokat tesz elérhetővé.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról