Szerző: Gálffy Csaba

2015. április 17. 12:23

Kiszáll a mikroszerver-piacról az AMD

Parányi, de még mindig tud zsugorodni az AMD - ezt a szomorú következtetést vonhatjuk le a cég most közzétett negyedéves pénzügyi eredményéről. A mikroszerveres irány totális kudarcnak bizonyult, a felvásárolt SeaMicrót bezárja a cég.

Újra látványos veszteségbe csúszott az AMD az év első negyedévében, a vállalat 137 millió dolláros üzemi és 180 milliós nettó veszteséget ért el az időszakban. A bevétel is ijesztően megrogyott, 2014 hasonló időszakához képest 26 százalékkal, 1,03 milliárd dollárra esett a forgalom. Ebben a cég termékei iránti gyenge kereslet mellett fontos szerepet játszik az elképesztően erős dollár is, amely ezekben a hónapokban minden amerikai cég pénzügyi eredményét erőteljesen visszafogja.

A cég mindennapi működése egyelőre nincs közvetlen veszélyben, a rendelkezésre álló készpénzállomány 906 millió dollár, amely csupán 134 millió dollárral esett az elmúlt három hónapban. A tartozások is csak óvatosan nőttek, a 2,27 milliárdra rúgó adósságállomány 56 millióval emelkedett. Ez azt jelenti, hogy egyelőre nem fenyegeti a céget a fizetésképtelenség, így nem kell az AMD csődje miatt pánikolni.

Zakózott a konzumer részleg

A legnagyobbat a Computing and Graphics divízió bevétele esett, amely 2014-hez képest 38 százalékkal zsugorodott. Az AMD szerint ennek oka az asztali processzorok iránti jóval alacsonyabb kereslet, illetve a GPU-k is kevésbé fogytak, mint tavaly. A termékmix átalakulása ugyanakkor a processzoros átlagos eladási ár (ASP) növekedését hozta, ahogy az olcsóbb termékek nagyobb visszaesést produkáltak, mint a drágább modellek. A GPU-k esetében az ASP éves szinten esett, ez elsősorban a portfólió avulásának tudható be. A keresletet az AMD versenyképessége mellett az is visszafogja, hogy a gyártópartnerek (notebook és videokártya-gyártók is) vékonyítják a raktárkészleteket, a PC-piac gyengélkedése miatt - ez pedig kieső megrendeléseket jelent minden beszállítónál.

Van azért jó hír is, az üzleti PC-kbe szánt processzorok forgalma rekord szintet ért el, ezek a szállítások azonban annyira apró forgalmat generálnak még mindig, hogy nem tudták a szegmens eredményét pozitívba húzni. Ugyanígy rekordot döntöttek a szerverekbe (nem munkaállomásokba!) szánt professzionális videokártyák szállításai is, soha ekkora mennyiség nem fogyott még ezekből a modellekből. Ez a piac persze parányi, az Nvidia pedig kemény ellenfélnek számít - az irány mindenesetre vigasztaló.

A vállalati és beágyazott lapkákat tartalmazó szegmens sem mutat rózsásabb képet, a forgalom 7 százalékot esett, annak ellenére, hogy itt könyveli el az AMD az Xbox One és a PS4 processzora után bejövő bevételt is. Elsősorban az Opteronok iránti gyenge kereslet húzta le az eredményt éves összehasonlításban. A szegmens üzemi szinten nyereséges volt, a 45 milliós érték azonban elmarad a tavaly ilyenkor elért 85 millió dollártól, a visszaesést a konzolos chipek után járó alacsonyabb jogdíjak, a kisebb profittartalmú modellek felé eltolódó termékmix és a magasabb kutatás-fejlesztési költségekkel magyarázza a cég.

"Nagyszerű termékek készítése, a vásárlókkal való kapcsolat elmélyítése és az üzletmenet egyszerűsítése marad hosszú távon is az út az AMD megerősítésére és a pénzügyi teljesítmény javítására" - mondta Lisa Su, a cég elnök-vezérigazgatója. "A kihívásokkal terhelt PC-s környezet kontextusában most a rövid távú pénzügyi eredmények javítására fókuszálunk és erősebb második félévet várunk, az ellátási csatorna raktárkészleteinek javulásával és az új termékek piacra dobásával."

Ennyi volt a mikroszerveres kirándulás

A pénzügyi jelentéssel együtt az AMD azt is közölte, hogy kiszáll a mikroszerverek piacáról és kivezeti a SeaMicro márkát. A vállalat még 2012-ben jelentette be a SeaMicro felvásárlását, a kis cég akkor ultrasűrű, úgynevezett mikroszerverek gyártásában számított úttörőnek. Az akkor kifejezett remények szerint a rengeteg apró, egyenként kis teljesítményű szervert fürtöző mikroszerverek jelentik az adatközpontok jövőjét, így ebbe az irányba fordult az AMD is. A cégért akkor 334 millió dollárt adott az AMD, ennek nagy részét, 281 milliót készpénzben. A felvásárlást részlegesen már korábban leírta a cég, most a részleg bezárása további 75 millió dollárral dobja meg az általánosan elfogadott könyvelési elvek alapján (GAAP) számolt veszteséget.

Egy korai SeaMicro-doboz. Nagy volt a füstje

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A mikroszerveres áttörés azóta is várat magára, az akkor gyorsan felfutóban lévő eladások soha nem érték el a remélt szintet, az AMD-ből pedig nem lett a mikroszerveres forradalom zászlóvivője. Ugyan az iránytól más gyártók is nagyon sokat remélnek, így a HP és a Dell is piacra dobott az évek során mikroszervert, egyelőre a megcélzott felhasználók, a gigantikus adatközpontokat üzemeltető online szolgáltatók (Facebook, Google, Amazon, Microsoft, stb.) jelenleg az Open Compute illetve a testreszabott, egyéni processzorok (OpenPower, FPGA, illetve ARM alapokon) irányába mozdultak el, ezzel a mikroszerverek jobbára vásárlók nélkül maradtak. Ezt látta be most az AMD is, a SeaMicro brand megszüntetése pedig szomorú pontot tesz a kezdeményezés végére. Fontos megjegyezni, hogy a SeaMicro egyedi fabric technológiáját az AMD megtartja és fontos szerepet szán ennek a következő generációs szerveres processzorok fejlesztésében - magukat a kiszolgálókat azonban már partnerek fogják készíteni.

Olcsó már a cég

Az AMD papírjai immár teljesen spekulatív befektetésnek számítanak, azokat csak a felvásárlási pletykák mozgatják. A cég tőzsdei értékelése jelenleg egyébként 2,1 milliárd dollár, a vezetőség és a részvényesek valószínűleg egy 2,5-3 milliárdos felvásárlási ajánlatra már nem mondanának nemet. A második negyedévre további zsugorodást prognosztizál, számításaink szerint éves szinten 30 százalékos visszaesés valószínű.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról