Szerző: Hlács Ferenc

2015. április 10. 14:15

Zátonyra futott az Intel-Altera akvizíció

Mégsem veszi meg az Altera FPGA-gyártót az Intel, miután a két vállalat nem tudott megállapodni a vételárban. A felvásárlás az Intel eddigi legnagyobb összegű akvizíciója lehetett volna.

Visszalépett az Altera felvásárlásától az Intel. Néhány héttel ezelőtt beszámoltunk róla, hogy a két cég hivatalosan meg nem erősített információk szerint egy esetleges akvizícióról tárgyal - most azonban a CNBC szerint véget értek az egyeztetések, miután a felek nem tudtak megállapodni a vételárban.

A felvásárlás az Intel eddigi legkomolyabb befektetése lett volna: az FPGA-gyártó Altera piaci kapitalizációja e hét szerdán 12,6 milliárd dolláron állt, amivel jócskán felülmúlja azt a 7,7 milliárd dollárt, amit az Intel 2011-ben a McAfee akvizíciójakor fizetett ki. A CNBC belsős forrásai szerint az Intel a már hónapok óta tartó tárgyalások során részvényenként 50 dollár környéki árat ajánlott a chipgyártóért. Miután a közös munka során az Intel viszonylag jó rálátást kapott mind az Altera technológiájára, mind pedig annak üzleti teljesítményére, jó eséllyel az FPGA-gyártó srófolta a kelleténél magasabbra a vételárat, ami miatt aztán zátonyra futottak az egyeztetések.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az akvizíció lefújása fájdalmas lehet az Intelnek, főleg miután az FPGA chipek az utóbbi időben a szerverpiacon is kezdenek egyre népszerűbbé válni - ahol a vállalat igyekszik megőrizni monopolhelyzetét - sőt, tavaly júniusban az Intel is bejelentette, hogy Xeon-FPGA hibrid processzorokkal bővíti kínálatát. Utóbbiak FPGA társprocesszorát egyébként valószínűleg már ekkor is az Alterától vásárolta, a két cég együttműködése ugyanis nem új keletű, 2013-ig nyúlik vissza, amikor az Intel hozzáférést adott a vállalatnak 14 nanométeres FinFET technológiájához.

Az FPGA chipek beépítése komoly előnyöket hozhat az Intelnek a szerverpiacon: a lapkák rugalmasan alakíthatók, azokkal tetszés szerinti feladat kaphat hardveres gyorsítást, míg a jelenleg leginkább használt általános funkcionalitást kínáló szerverprocesszorok egy-egy specifikus feladat esetében jellemzően lassabbak, fogyasztásuk is nagyobb - nem is beszélve a közben kihasználatlanul álló kapacitásról. Az utóbbi időben egyébként többek között a Microsoft is elkezdett kísérletezni a területen, a vállalat Bing keresőjének rangsorolási algoritmusát dedikált FPGA rendszerre bízva csaknem kétszeres sebességnövekedést tudott elérni.

Noha az Intel és az Altera tárgyalásai eredménytelenül zárultak, a Reuters szerint még nem érdemes teljesen leírni az akvizíciót, a cég továbbra is potenciális felvásárlási célpontot jelenthet, egyelőre azonban nem tudni, újraindulnak-e az egyeztetések. A vállalatok továbbra sem kommentálták az értesüléseket.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról