Szerző: Voith Hunor

2015. február 6. 13:12

Twitter: háború a trollok ellen

Az elemzői várakozásokat felülmúló negyedéves eredményekről számolt be a Twitter friss pénzügyi jelentésében. A szolgáltatást aktívan használók száma egyre csökkenő ütemben emelkedik, de monetizálásuk hatékonysága az utóbbi időben kifejezetten sokat javult. Ami pedig a twitteres zaklatásokat illeti, úgy fest, a menedzsmentnél betelt a pohár: Dick Costolo vezérigazgató személyes kudarcként értékelte a helyzetet, és totális háborút hirdetett a trollok ellen.

Két fontos dolog történt a napokban a Twitter háza táján. A vállalat egyrészt kiadta negyedéves és éves jelentését, ami alapján a korábban anyagi oldalról sokat kritizált szolgáltatás mára egyre hatékonyabban konvertálja bevételi forrásra több százmilliós felhasználói táborát. A száraz mutatóknál viszont sokkal érdekesebb a cég online zaklatáshoz való hozzáállása, különös tekintettel Dick Costolo vezérigazgató ezzel kapcsolatos kirohanására.

Csökken is, nő is

A konszenzusos, 450 millió dolláros elemzői becsléseknél magasabb, 479 millió dolláros bevételt könyvelt el a Twitter 2014 utolsó három hónapjában – ez éves szinten hatalmas, 97 százalékos ugrást jelent. A nettó veszteség 125 millió dollárra rúgott szemben az előző év hasonló időszakában jelentkező 511 milliós mínusszal, de 2013 utolsó negyedéve ebből a szempontból kiugrónak számít, mert az elsődleges részvénykibocsátáskor realizálták egy nagyobb, korábban korlátozott részvényopciós tétel költségét. A részvényopciós tételektől megtisztítva a nettó eredmény az elmúlt években szépen nőtt, éves szinten 10 millió dollárról 79 millióra. Ha a bevételi oldal növekedésének ütemét a következő időszakban is fent tudják tartani úgy, hogy a költségeket a mostani szint körül maradnak, a monetizálási lehetőségei miatt korábban rendszeresen kritizált szolgáltatás a közeljövőben végre nyereségesre fordulhat. A jó hírekre a cég részvényárfolyama a zárás utáni kereskedésben mintegy 9 százalékot emelkedett.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A havonta legalább egyszer aktív felhasználók (monthly active user, MAU) számát egyre csökkenő ütemben tudja növelni a Twitter – ez korábban komolyan aggasztotta a befektetőket, a konverzió eredményességének nagymértékű növekedése miatt azonban ez most változóban van. A szolgáltatás MAU mutatója jelenleg 288 millión áll, ez éves szinten ugyan 20 százalékos növekedés, de ha 2014-et negyedéves bontásban vizsgáljuk, akkor folyamatos visszaesés látható, főleg a harmadik és negyedik negyedév között elért 1,4 százalék feltűnően alacsony.

A cég ezt hivatalosan egy iOS 8-as hiábra fogta, ami megmosolyogtató álszentkedés – mindössze arról van szó ugyanis, hogy az operációs rendszer új változatában a Safari Reader funkciója már nem használja automatikusan a Twittert, mint addig. Mintegy négymillió olyan, korábban aktívként prezentált felhasználóról van tehát szó, akik pusztán véletlenül, a Reader miatt voltak jelen a Twitteren. Az iOS 8 a statisztika ilyetén kozmetikázásának pedig szépen keresztbe tett.

Betelt a pohár

A szolgáltatás körül régóta komoly vita megy azért, mert túl könnyű rajta keresztül bárkit zaklatni, miközben a Twitter részéről ennek megakadályozására vagy utólagos kezelésére túl kevés hangsúlyt fektettek. Az elmúlt hónapokban viszont már akkora negatív publicitást adott ez a vállalatnak, hogy egyszerűen nem lehet tovább halasztani a radikális szemlélet- és gyakorlatváltást. A nagy sajtóvisszhangot generáló zaklatási ügyek áldozatai többségében nők, akik vállalni merték önmagukat és nézeteiket, emiatt pedig trollok céltáblái lettek, akik sokszor nemi erőszakkal és fizikai bántalmazással fenyegették őket.

Dick Costolo

Ilyen volt például a Gamergate néven elhíresült eset, melyben a videojátékokban véleményük szerint hátrányos módon sztereotipiázált női karakterábrázolás ellen fellépő nőket érte brutális trollkampány, de számos más eset is nyilvánosságra került, melyekben főleg nők váltak kitartó zaklatás áldozatává.

Bár a Twitter tavaly decemberben már egyszerűsített az online zaklatás bejelentésére szolgáló folyamatán, gyakorlati tapasztalatok szerint az még mindig túl bonyolult és időigényes, ráadásul rengeteg esetben semmi eredménye nincs, mert a kivizsgálás során a teljesen nyilvánvalóan támadó jellegű üzeneteket is helyben hagyja a Twitter.

A bili február másodikán borult, ekkor jelent meg egy igen hosszú cikk Lindy West tollából, aki saját esetét tárta a nyilvánosság elé. A Twitter vezérigazgatója, Dick Costolo a The Verge által megszerzett belső, céges levelek alapján ezt követően gyakorlatilag totális háborút hirdetett a szolgáltatás trolljai ellen.

Csapnivalóan kezeltük eddig a zaklatást és trollkodást a platformon, és tettük ezt éveken át. Törzsfelhasználókat veszítünk azért, mert nem oldjuk meg ezeket a problémákat. Szégyellem, hogy vezetésem alatt gy kezeltük a helyzetet, de nincs rá mentségem. Teljes mértékben én vagyok a felelős azért, hogy nem álltam kellő határozottsággal az ügy mögé – áll Costolo levelében. “Azonnali hatállyal elkezdük kirúgni ezeket az embereket és teszünk róla, hogy a jövőben senki ne halljon nevetséges támadásaikról” - teszi hozzá a Twitter első embere.

Érdekes lesz látni, hogy a vállalat vajon milyen eszközökkel veszi fel a harcot a trollok ellen. A közösségi média általános problémája a zaklatás és azok következmények nélkül maradása, úgyhogy most nagyon sokan figyelnek, a nagy szavakat milyen tettek követik majd. Az mindenesetre egyáltalán nem könnyíti meg a Twitter helyzetét, hogy a szolgáltatásban teljesen szabadon lehet bárkinek üzeneteket címezni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról