Szerző: Hlács Ferenc

2015. február 3. 10:16

Hajlékony P-OLED panelek gyártásába fog az LG

Új gyártási eljárással készült kijelzőket kaphatnak az LG következő generációs termékei. Az idén nyáron már a gyártósorokra kerülő, műanyagra épülő plasztik-OLED panelek a cég szerint jóval hajlékonyabbak és strapabíróbbak is lesznek mint elődeik.

Műanyag alapú OLED kijelzők gyártásába kezd az LG, a cég bejelentése szerint az új panelek nemcsak hajlíthatók, de törésbiztosak is lesznek. Az ívelt kijelzők már most sem idegenek a vállalat termékeitől, elég csak annak G Flex okostelefonjaira gondolni, amelyek második generációja néhány héttel ezelőtt, az idei CES-en debütált. Ezek hajlékonysága ugyanakkor erősen korlátozott: az eszközökben alkalmazott - vékony üveglapra épülő - kijelzők 75 milliméteres minimális hajlítási sugarat tudhatnak magukénak, míg az új paneleknél ez az érték már 30 milliméter - ami egyben a kijelző betörésének kockázatát is minimalizálja.

Első körben valószínűleg utóbbi tulajdonsága lesz majd hasznos, noha a G Flex-hez, vagy akár a Samsung Galaxy Note 4 Edge hajlított szélű megoldásához hasonló eszközök gyártását is megkönnyítheti. Az LG az idén január elején tartott CES kiállításon egyébként demózott is egy mindkét szélén ívelt panelt.

Júliusban kezdődik a tömeggyártás

Az üvegről műanyagra váltás során a gyártónak több kihívást is le kellett küzdenie, hogy a képernyőket energiahatékonyság, fényerő és színhűség terén is felhozza elődeik szintjére. Bár a plasztik-OLED (vagy P-OLED) panelek teljesítménye egyelőre valamivel elmarad a megszokott, üvegre épülő OLED kijelzőkétől, a vállalat szerint az új technológia hamarosan utoléri azok minőségét. Az LG legújabb kijelzői wattonként 60 lumenes teljesítményre képesek, 807 nites maximális fényerővel, illetve 3000K-s színhőmérséklettel - noha arra még júliusig várni kell, hogy az eszköz sorozatgyártása megkezdődjön, az érdeklődő fejlesztők és cégek számára már most rendelkezésre állnak mintadarabok, egyenként 250 dolláros áron.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A paneleket az LG a tervek szerint szinte minden lehetséges területen felhasználja majd, a viselhető eszközöktől az okostelefonokon és táblagépeken át egészen a monitorokig és televíziókig, sőt, akár az autókban is feltűnhetnek. A vállalat a technológiát emellett a világítástechnikában is beveti: a cég készen áll a jelenleg elérhető legnagyobb, 320x320 milliméteres OLED világítópanel tömeggyártására. Az alig 0,88 milliméter vékony eszköz a fentiekhez hasonló paraméterekkel rendelkezik, noha a gyártó szerint esetében akár 1200 lumenes fényerő is elérhető, amely egy 60-75 wattos hagyományos izzóénak felel meg. A nagyméretű világítópanel már ebben a negyedévben megvásárolható lesz, igaz egyelőre igen borsos, nagyjából 680 dolláros darabáron.

A vállalat a hajlítható panelekkel két-három éven belül összehajtható, netán feltekerhető mobileszközök bemutatását tervezi, noha esetükben értelemszerűen nem csak a kijelző, de az alkatrészek túlnyomó része is hajlítható kell hogy legyen.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról