Szerző: Voith Hunor

2015. január 26. 11:54

Már Kínában fogy a legtöbb iPhone

Több piacelemző cég számításai szerint is fordulópont következett be az iPhone értékesítési eloszlásában 2014 utolsó negyedévében: a telefon legnagyobb felvevőpiaca már nem az Egyesült Államok, hanem Kína. Az év végén ott talált gazdára az iPhone-ok mintegy harmada.

Az Apple holnap fogja nyilvánosságra hozni 2015-ös pénzügyi évének első negyedéves (azaz naptár szerint 2014 utolsó három hónapját magába foglaló) eredményeit, de a befektetők és a piacelemző cégek már már viszonylag pontos adatokkal rendelkeznek az értékesítési számokról. Többen már ki is adták saját számítási módszereik alapján elkészített előzetes becsléseiket. Ezekben közös álláspont, hogy rekord iPhone-értékesítési negyedévet várnak, valamint, hogy mára – jókora előnnyel – Kína vált a cupertinói vállalat telefonjainak legnagyobb felvevőpiacává.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A UBS jelentése szerint az Apple 69,3 millió iPhone-t értékesített a tavalyi év utolsó három hónapjában, amiből 43,4 milliárd dollár árbevétele volt. Összehasonlításképp: az ezt megelőző negyedévben a vállalat teljes árbevétele volt 42,1 milliárd dollár. A befektetési bank elemzői szerint az iPhone-eladások éves szinten 34 százalékkal nőttek az egy évvel korábbi rekordszintről. Egy prémium szegmensbe pozícionált telefoncsaládtól az éves szinten 34 százalékos bővülés nagyon nagy szám - az eddigi általános vélekedés szerint ugyanis az iPhone által megcélozható piac már globálisan a szaturáció közelében volt. Az áttörést mutató számok beszédesek, ekkora visszatartó ereje lehetett a piacon a 4 colosnál nagyobb képátlójú iPhone-ok hiányának, valamint a kínai ellátási lánc lassú kiépülésének. Amint elérhetővé váltak a nagy iPhone-ok, a márkát preferáló “nélkülözők” azonnal a zsebükbe nyúltak.

Kína viszi a pálmát

Az amerikai és a kínai piac közötti értékesítési megoszlás látványosan átalakult. Míg 2013 utolsó negyedévében az Egyesült Államok 29 százalékos, Kína pedig 22 százalékos részesedéssel bírt, tavaly év végére Kína 36 százalékkal átvette az első helyet, az USA pedig 24 százalékra csúszott vissza. A változás oka szinte kizárólag a nagyobb képernyőméret. Az ázsiai régióban már évek óta a phablet méret a normális, ezért rengetegen vártak az iPhone-vásárlással a remélt nagyobb modellek megérkezéséig.

Kínában a telefon kulcsfontosságú státuszszimbólum, aki teheti, nagy kijelzős prémium készüléket választ – így amint októberben ott is piacra került az iPhone 6 és iPhone 6 Plus, az eladások az egekbe szöktek. A Morgan Stanley egyik elemzője szerint ráadásul a kínai vásárlók fele inkább a drágább és az Apple számára több profitot termelő iPhone 6 Plust választja, vagy tervezi megvenni a közeljövőben. Az AppLovin mérései alapján az 5,5 colos modell január első hetéig nagyjából 40 százalékos részesedéssel bírt a kínai piacon, 5 százalékkal magasabbal, mint 2014 novemberében.

Hazai pályán veszíthet a Samsung

A nagy iPhone-ok még a mobilpiacon látványosan visszaeső Samsung hazájában, Dél-Koreában is rendkívül pozitív fogadtatásra találtak, az országban szintén "alap" a phablet méret. Olyannyira, hogy a Hong Kong-i Counterpoint piackutató vállalat szerint az Apple részesedése a novemberi okostelefon-eladásokban már 33 százalék volt. Ez példátlan az ország okostelefon-történelmében, eddig ugyanis egyetlen külföldi márka sem tudott soha 20 százalék fölötti részt kihasítani. Ezzel párhuzamosan a Samsung szelete 60 százalékról 46-ra esett vissza.. A Counterpoint elemzői azt is megjegyezték, hogy ha Dél-Koreában nem lett volna állandó hiány a 64 és 128 gigabájtos iPhone 6-okból, az Apple részesedése a 40 százalékot is meghaladta volna. A cupertinói vállalat sikerének nem csak a Samsung a vesztese, az LG is bukott néhány százalékot az új iPhone-ok miatt.

Kína majdnem mindenbe belenézhet

Kínai lapinformációk szerint Tim Cook engedélyezte a kínai hatóságoknak, hogy azok biztonsági ellenőrzés céljából hozzáférést kapjanak az összes iOS-es eszköz szoftveréhez és hardveréhez. Az ország vezetősége tisztában van azzal, hogy Kína most az Apple legfontosabb piaca, és ragaszkodnak hozzá, hogy a “nemzetbiztonság” érdekében teljes képet kapjanak az iOS-es készülékekről. A Beijing News tudósítása szerint az Apple vezérigazgatója biztosította a kínai Internet Információs Hatóság vezetőjét, hogy semmilyen hátsó kaput nem tartanak fenn termékeikben, és soha nem adnak ki adatokat harmadik félnek.

Az Apple-t a közelmúltban többször is meggyanúsították azzal, hogy érzékeny személyes – főleg geolokációs – adatokat ad át az amerikai hírszerzésnek kínai állampolgárokról. Egy, az állami televízióban megszólaltatott biztonsági szakember azt nyilatkozta, hogy az Apple eszközei keresztül akár államtitkok is kiszivároghatnak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról