Szerző: Hlács Ferenc

2015. január 12. 16:32

CyanogenMod: Android One platformra is

Az Android One készülékekre is megérkezett a népszerű alternatív Android rendszer, a CyanogenMod. A fejlesztőcsapat mindhárom olcsó MediaTek alapú okostelefonhoz egyetlen szoftververziót ad ki, amelyet heti rendszerességgel frissít.

Az Android One készülékeket is bevonja kék ernyője alá a CyanogenMod. Az Android platform legnépszerűbb alternatív ROM-ja a 11-es KitKat alapú verzióval debütál az olcsó, a Google által közelről felügyelt készülékeken - a fejlesztőcsapat ugyanakkor már dolgozik a Lollipop-ra épülő, 12-es verziószámú kiadáson is. A bejelentés azért is mérföldkő a CM-brigád számára, mert az Android One az első MediaTek chipre épülő platform, amelyet a szoftver támogat. A fejlesztők blogbejegyzése szerint ugyanis egészen eddig nem sikerült a lapkákat támogató, megfelelően működő szoftverváltozatot létrehozniuk.

Érdekes továbbá, és az olcsó készülékek alapjául szolgáló hardverplatform egységét is jól mutatja, hogy a jelenleg elérhető háromféle Andrid One telefon, azaz a Spice Dream Uno, A Karbonn Sparkle V és a Micromax Canvas A1 egyetlen közös szoftvert kap, "sprout" kódnév alatt. Ez annak köszönhető, hogy az Android One egy olyan rögzített platform, amelyben minden érzékelő és egyéb hardverkomponens fix, így ugyanaz a kernel módosítás nélkül működik minden inkarnációján.

A merészebb felhasználók egyébként már tavaly ősszel feltehették a rendszert készülékeikre az XDA Developers egyik lelkes fejlesztőjének köszönhetően, ekkor azonban még nagyon korai alfa verziókról volt szó, amelyekben jobb esetben is csak a telefon legalapvetőbb funkciói működtek. A Cyanogen csapatának köszönhetően ez már nem csak alternatív rendszer, hanem egy folyamatosan karbantartott, minőségi teszteket is sikerrel vevő disztribúció.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A most megjelent hivatalos verzió sem teljesen stabil, az egyelőre "nightly" fázisban van, így még előfordulhatnak bugok, amelyeket a fejlesztők a minden vasárnap kiküldött frissítésben igyekeznek kigyomlálni. A vállalat arról egyelőre nem adott részletesebb tájékoztatást, hogy mikor várható a CM12, azaz a Lollipop-alapú CyanogenMod megjelenése az olcsó készülékekre - mindenesetre nem érdemes rá egyhamar számítani, miután a rendszer legfrissebb verziójának éppen csak megérkeztek az első nightly verziói.

A CM12 érkezését a cég január 5-én jelentette be, annak korai kiadásait első körben összesen 31 készüléktípusra tette elérhetővé - amelyek közül meglepő módon több korábban az "első sorban harcoló" modell is kimaradt, mint például a Nexus 5. A készítők szerint a szoftver bár jócskán tartalmaz még bugot, akár napi szinten is használható, az alapfunkciók ugyanis jórészt gond működnek benne. A CyanogenMod csapata lendületesen indította az évet - akinek felkeltette az érdeklődését a kékesebb Lollipop, és készüléke is rajta van a szerencsés modellek listáján, a vállalat weboldaláról letöltheti az alternatív rendszer legfrissebb verzióját, az átalakításban pedig a cég saját fejlesztésű, automatizált alkalmazásai is segítenek, a gyári szoftver lecserélése nem bonyolultabb, mint egy Windows alkalmazás telepítése.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról