Szerző: Hlács Ferenc

2014. december 22. 13:00

Leveszi a kezét a Windows Phone-ról a Nokia

Elsősorban az Android és iOS platformokra koncentrál a jövőben a Nokia a HERE térképalkalmazás fejlesztésénél. Noha a finn vállalat továbbra is támogatja a Windows Phone rendszert, az a jövőben sokkal kisebb prioritást élvez majd.

Még egy lépést hátrál a Windows Phone-tól a Nokia, a vállalat ugyanis bejelentette, leáll a Microsoft platformjára íródott HERE térképalkalmazás fejlesztésével. A sokáig csak Windows Phone-on elérhető szoftver idén nyár végén érkezett meg először Android platformra, igaz akkor még egyedül a Samsung Galaxy okostelefonokon volt elérhető. Ekkor már persze sejthető volt, hogy a térkép nem sokáig marad Samsung-exkluzív, és a Nokia december elején fel is töltötte az alkalmazást a Google Play Store-ba, így az a teljes android platformon elérhetővé vált.

Noha a szoftver egyelőre csak béta verzióban érhető el, abban a korai samsungos kiadásokban felbukkant bugok jó részét a vállalat már javította, illetve 18 új országgal is kiegészítette az elérhető térképek listáját. A HERE legnagyobb előnyét ugyanis egyes konkurens navigációs appokkal szemben az offline is használható térképek jelentik. Ez főként külföldön, vagy adatkapcsolat nélküli területeken jöhet jól - persze GPS-jelre azért még szükség van hozzá. Hasonló képességek a Google Mapsból is kicsikarhatók, ott is lementhetünk egyes régiókat későbbi használatra, a HERE viszont erőteljesen az offline térképekre épít.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az Android-felhasználók tehát örülhetnek, sőt hamarosan az iOS-es eszközök tulajdonosai is csatlakozhatnak hozzájuk, miután a Nokia térképalkalmazás a tervek szerint 2015-ben hozzájuk is megérkezik - pontosabban visszatér, miután az korábban egy ideig már elérhető volt a platformon, igaz nem natív, hanem webes alkalmazásként. Ezt a negatív visszajelzések miatt a Nokia tavaly decemberben, miután majdnem egy teljes évig nem frissítette, végül eltávolította a szoftvert az App Store-ból.

A vállalat bejelentése alapján ugyanakkor a jövőre érkező natív app esetében már nem kell hasonló problémától tartani, ahogy az Android platformon sem. A Windows Phone felhasználók továbbra is használhatják a HERE-t, azt azonban már nem a Nokia fejleszti, hanem a Microsoft. A BetaNews szerint a HERE termékmarketingért felelős igazgatója Udo Szabo a DigiToday finn kiadásának nyilatkozva azt mondta, "amíg a Nokia telefonok piacon voltak, a céljaink mások voltak. Most már a valódi piaci igények mentén fejlesztjük az alkalmazásokat. A Microsoft licencdíjat fizet a térképünkért és maga felelős az alkalmazás fejlesztéséért."

A Nokia ugyanakkor egy későbbi közleményében már arról beszél, továbbra is támogatja majd a Windows Phone platformot - bár magáról a fejlesztésről itt nem esik szó. Annyi mindenesetre biztos, hogy a Windows Phone lekerült vállalat prioritási listájának éléről, amelyen most az Android és az iOS osztozik.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról