Szerző: Bodnár Ádám

2014. december 17. 12:49

A foodpandáé lett a NetPincér

Elkelt Magyarország egyik legrégebbi, még ma is változatlan néven és formában működő online szolgáltatása: a 2012 óta intenzív nemzetközi terjeszkedést folytató foodpanda lett a NetPincér új tulajdonosa.

Az éttermek és otthonukba ételt rendelő internetezőket összekapcsoló NetPincér 1999-ben indult el lelkes egyetemi hallgatók kezdezményezéséből. Hogy az egyetemi kollégiumokból induló szolgáltatás mennyire találkozott az igényekkel, azt mi sem bizonyítja jobban annál, hogy a második évtől kezdve évről-évre megduplázta a forgalmát. 2008-ban 2 milliárd forintnak megfelelő forgalmat bonyolított a NetPincér, a rendszeren keresztül leadott rendelések száma pedig meghaladta az egymilliót. A NetPincér számos alkalommal elnyerte Magyarországon az év legjobb internetes kereskedőjének járó díjat.

A házhoz szállító éttermek kínálatának aggregálása teljesen új ötlet volt nem csak itthon, hanem az egész világon. A cég ennek jegyében a hazai online vállalkozások nagy részét megelőzve már 2004-ben megkezdte a NetPincér regionális kiterjesztését, és több országban is megjelent a szolgáltatásával, ezek közül azóta néhány már nem működik a korábbi formájában. Magyarországon több mint 550 étteremmel van kapcsolatban jelenleg a NetPincér,

Online ételrendelésben utazik a foodpanda is, azonban a vállalat a NetPincérnél jóval később, 2012-ben alakult és indult, azonban immáron globális hálózattá nőtte ki magát. A cég társmárkáival (foodpanda, hellofood, foodnation, hungrypanda) több mint 25 országban van jelen, Magyarországra 2013 elején érkezett. A foodpanda mögött a Rocket Internet áll, amely 2004-ben alakult inkubátor, kifejezetten online cégek felfuttatására, a cég érdekeltségébe világszerte online vállalatok tucatjai tartoznak, a foodpanda és társai mellett például az egyik legnagyobb német webáruház, a Zalando.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Magyarországon először Budapesten volt elérhető a foodpanda 2013 márciusában, majd folyamatosan több vidéki városban is. Ma már több mint 30 magyarországi településen érhető el,   többek között Debrecenben, Pécsett, Miskolcon, Szegeden, Nyíregyházán, Kecskeméten, Székesfehérvárott és Győrben is - igaz, a rendelések négyötöde Budapestről származik. Idén májusban már 400 étterem kínálatából válogathattak a foddpanda felhasználói a PC-jük böngészőjében, vagy az okostelefonos appokban.

A Rocket Internet közleménye szerint a foodpanda a régióban több ételrendelő szolgáltatást is megvásárolt, a Szerbiában, Montenegróban és Bosznia-Hervegovinában működő Donesit, a horvát Pauzát, illetve a NetPincért - a cégekért kifizetett összegek nem nyilvánosak. A foodpanda azonban ezen felvásárlások révén az összes országban piacvezető pozíció szerzett. "A foodpanda mindig is az egyik legfontosabb piacként tekintett Kelet-Közép Európára. A közelmúltbeli akvizíciók megerősítik pozícióinkat és még jobb ás átfogóbb szolgáltatások nyújtását teszik lehetővé" - kommentálta a bejelentést Rolf Wenzel, a foodpanda vezetője.

Egyelőre nem tudni, a felvásárlás után milyen változások várhatók, meddig működik jelenlegi formájában a NetPincér, átveszi-e teljesen a foodpanda nevét, arculatát, vagy önálló márkaként üzemel.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról