Szerző: Hlács Ferenc

2014. december 17. 11:29

Jövőre várható a Samsung mobilfizetési szolgáltatása

Saját mobilfizetési megoldással rukkolhat elő a Samsung jövőre érkező okostelefonjaiban. Iparági értesülések szerint vállalat a többek között a Visa által is támogatott LoopPay startuppal folytat tárgyalásokat az elképzeléssel kapcsolatban.

A mobilfizetés piacára sorra érkeznek az egyre jelentősebb szereplők, elég csak az egy ideje már elérhető Google Walletre vagy az idén elstartolt Apple Payre gondolni, most pedig úgy tűnik, 2015-ben egy újabb óriás, a Samsung is a területre merészkedik. Noha a vállalat egyelőre nem adott hivatalos tájékoztatást terveivel kapcsolatban, a Re/code-nak több forrás is megerősítette, hogy a cég egy mobilfizetéssel foglalkozó startuppal folytat egyeztetéseket a jövőbeni együttműködéssel kapcsolatban.

A régebbi terminálokkal is működik

A szóban forgó vállalat LoopPay névre hallgat, az általa használt technológia pedig valamelyest különbözik az eddig látott, jórészt NFC-re vagy Bluetooth-ra épülő megoldásoktól. A vállalat egy "magnetic secure transaction" vagy egyszerűen MST névre keresztelt eljárást használt, amelyhez az okostelefonon kívül egy külön hardverre is szükség van - ez lehet egy kisebb token, vagy speciális kártya, amely a telefontokban is elhelyezhető. A felhasználóknak ezeket az eszközöket kell az üzletek termináljához érinteni, mint a már ismert megoldások esetében - igaz, valamennyi különbség mégis akad.

Az eljárás azért különleges, mert nem csak az érintésmentes fizetést támogató terminálokkal működik (amilyeneket például a PayPass elfogadóhelyeknél láthatunk), hanem gyakorlatilag bármilyen, mágneskártya befogadására képes készülékekkel - ennek megfelelően a LoopPay eszközt, bár elsőre furának tűnhet, a mágneskártya lehúzására használt sín oldalához kell érinteni. Ez komoly előnyt jelent, hiszen miután az elfogadóhelyeknek nem kell új hardverbe fektetni, a fizetési megoldás számos helyen a jelenlegi infrastruktúrával is igénybe vehető.

Feltűnő jelenség

A megoldás hátránya ugyanakkor, hogy ha az egyes fizikai üzleteknek nem is, a felhasználónak a LoopPay alkalmazás mellett szükségük van a fentebb említett plusz hardverekre is, ráadásul - a kártya esetében - nem is egy pénztárcába eltehető műanyag lapkáról van szó, hanem egy vaskos, mobiltelefon-akkumulátorra emlékeztető eszközről. Utóbbit bár elhelyezhetjük a hozzá mellékelt telefontokban, attól viszont maga a készülék válik ormótlanná.

Az egyes digitalizálni kívánt bank- és pontgyűjtőkártyák bevitele gyakorlatilag klónozással történik, ahhoz a cég egy újabb kiegészítőt mellékel, amit a telefon fejhallgató-bemenetéhez csatlakoztathatunk, majd a kártyákat ezen lehúzva regisztrálhatjuk azokat a LoopPay alkalmazásban. A megoldás továbbá az Apple Touch ID-val is működik, így az appot PIN mellett ujjlenyomattal is zárolhatjuk. Az Európában jellemzően használt, biztonságosabb chipes bankkártyákkal a rendszer egyelőre nem igazán tud mit kezdeni, ezt a vállalat azonban később valószínűleg orvosolja majd.

Az NFC-vel a chipkártyák is támogatottá válnak

Amennyiben a Samsung valóban partnerre talál a vállalatban, és beépíti a technológiát termékeibe (anélkül, hogy megduplázná azok vastagságát) az Apple Pay komoly riválisra számíthat. Arról nem is beszélve, hogy ujjlenyomat-olvasóval már a koreai gyártó legújabb okostelefonjai is rendelkeznek, így a végeredmény akár egészen hasonló funkcionalitást is hozhat - azzal a különbséggel, hogy a Samsung telefonoknak nem lesz szükségük NFC-képes terminálra a fizetéshez -, következésképpen pedig jóval több helyen lesz használható.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A LoopPay - amely támogatói között tudhatja a Visát is - a jövőben a tervek szerint, akárcsak az Apple Pay, tokenizációt használ majd, azaz a felhasználó kártyaadatait egy egyedi azonosítóval helyettesíti, amelyet a kibocsátó aztán összeköt a szóban forgó kártyával - mindezt úgy, hogy az elfogadóhely gyakorlatilag sosem kapja meg a fizetéshez használt kártya információit.

A felröppent pletykákat megerősíteni látszik, hogy a LoopPay vezérigazgatója, Will Graylin néhány hete a Re/code-nak elárulta, 2015-ben termékük valamelyik népszerű okostelefonba integrálva is megjelenik majd, noha a pontos gyártót nem árulta el. Graylin akkor azt is hozzátette, hogy a LoopPay megoldása a szóban forgó készülékben a Google Wallethez és az Apple Payhez hasonlóan NFC-képességgel is kiegészül, ami a chipes bankkártyák előtt is megnyitja a platform kapuit - ennek használatához pedig a felhasználóknak még az appot sem kell feltétlenül megnyitniuk, valahogy úgy, mint a hazánkban nemrég (kissé döcögősen) elstartolt Mobiltárcánál láttuk.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról