Szerző: Bodnár Ádám

2014. október 30. 14:23

Okos fogvédő küzd a sportolói agyrázkódások ellen

Elsőként a Louisiana Stat University (LSU) futballistái tesztelhetik éles körülmények között azt a fogvédőt, amely egy gyorsulásmérő chipet és vezeték nélküli kommunikációs komponenseket is tartalmaz.

A küzdősportok mellett az amerikai futball, a jégkorong és a lacrosse egyaránt rendkívül sérülésveszélyes sportok még akkor is, ha a pályán minden a szabályok szerint történik, mivel szabályos az ütközés. Ezek pedig magukban hordozzák az agyrázkódás veszélyét is, az Egyesült Államokban az utóbbi években ez felkapott téma is volt, visszavonult futballisták pert is indítottak a legismertebb profi liga, az NFL ellen az elszenvedett sérülések, illetve azok utóhatásai miatt.

A sportolók folyamatosan ütközéseknek és az ezekkel járó agyrázkódás kockázatának vannak kitéve, a fejet érő ütések pedig krónikus traumatikus enkefalopátia (CTE) kialakulásához vezethetnek. Ez a betegség az agy szöveteinek elváltozását jelenti, amely demenciával, feledékenységgel, memóriazavarral, túlzott agresszivitással, néha depresszióval jár együtt. A volt NFL-játékosok által indított per 2013 augusztusának végén megállapodással ért véget, az NFL közel 800 millió dolláros alapot hozott létre, hogy mintegy 18 ezer korábbi játékosának orvosi segítséget nyújtson.

Az i1 Biometrics vállalat most egy olyan fogvédővel állt elő, amelyet kimondottan e sérülésveszélyes sportágak űzőinek szán. A Vector fantázianevű termék ugyanúgy védi a fogakat mint a "hagyományos" fogvédők, azonban tartalmaz egy gyorsulásérzékelő chipet is, amelyen keresztül kimutatható, milyen irányból mekkora ütések érték az adott játékost - a fogvédő ezeket az információkat edzés vagy mérkőzés közben az oldalvonalon tevékenykedő edzőknek és orvosi stábnak vezeték nélküli kapcsolaton juttatja el, akik PC-n vagy okostelefonos alkalmazáson keresztül nyomon követhetik a játékosok egészségi állapotát.

Az LSU szerette volna a Tigers fantázianevű csapatának minden játékosát ellátni ezzel a termékkel, a gyártó azonban egyelőre csak korlátozott számú példányt bocsátott rendelkezésre, ezeket a támadó és a védő falemberek kapták meg. Az amerikai futballban ezek a játékosok minden labdaindítás után ütköznek egymással, hogy helyet csináljanak a futóknak, vagy hogy megvédjék az irányítót, hogy az el tudjon dobni egy passzt.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Hasonló szenzorok már léteznek egy ideje, például sisakba építhető változatban, az i1 Biometrcs szerint a fogvédőbe épített kivitel azoknál pontosabban mér, mivel teljes mértékben a fej mozgását követi. Az edzők arra is fel tudják használni az érzékelők által küldött adatokat, hogy javítsák a játékosok technikáját, például a fejtartást blokkolás vagy szerelés esetén. Az "okos" fogvédő használata esetén egy játékos akár egész karrierjére vonatkozó adatok rendelkezésre állhatnak az ütések nagyságáról.

Mivel a játék során a pálya bármely területén előfordulhatnak ütközések, az edzők néha észre sem veszik azokat, ha a labdát követik például. A fogvédőbe épített szenzor által küldött jelek alapján akkor is azonnal értesülnek egy ilyen esetről, ha az egyébként elkerülte volna a figyelmüket. Nagy ütközés esetén rögtön lecserélhetik a játékost és kérhetik az orvosi stáb segítségét.

Az "okos" fogvédő 2015 elején kerül majd kereskedelmi forgalomba, az ára 199 dollár lesz és az i1 Biometrics szerint úgy tervezték meg, hogy egy teljes szezont kibírjon.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról