Szerző: Hlács Ferenc

2014. október 20. 16:17

Családi csomagot indít a Spotify

Hamarosan akár 50 százalékot is spórolhatnak a háztartások a Spotify-előfizetésen, a vállalat ugyanis családi csomagot indít, amelyben akár öt fő veheti kedvezményesen igénybe a zeneszolgáltatást. A konstrukció a következő néhány hét során világszerte elérhetővé válik.

Kedvezményes, családi csomaggal állt elő a Spotify. A zeneszolgáltatás előfizetői akár már a teljes háztartást bevonhatják egyetlen csomagba, amely összesen öt fő fér el. A vállalat a megoldás előnyei között sorolja fel, hogy a családi csomagban minden tag prémium előfizetőként van jelen, azaz reklámmentesen, illetve offline is igénybe veheti a szolgáltatás zenetárát, továbbá miután különálló fiókkal rendelkeznek, mindenki saját lejátszási listákat, illetve a zenehallgatási előzményei alapján személyre szóló javaslatokat kap - mindezek mellett pedig természetesen az egyes tagok egyszerre is hallgathatnak zenét.

A cég szerint a konstrukcióval az előfizetők spórolhatnak is, az ugyanis két fő részére az Egyesült Államokban havi 15, három főnek 20, négy fő esetében 25, a maximális öt főnél pedig 30 dollárért érhető el - vélhetően Európában is ennek megfelelő, vagy valamivel kisebb összegért lesz hozzáférhető, miután az USA-ban 10 dolláros prémium előfizetés nálunk Európában 5 euróért vehető igénybe. A családi csomagban elég egy előfizetést vásárolni, tehát a családtagoknak nem kell külön-külön megadni bankkártyájuk adatait és egy számla is érkezik.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Spotify Family névre hallgató családi csomaggal az egy fiókon osztozó családok aránylag kedvező áron szabadulhatnak meg a közös profil nyűgjeitől, ahol pedig mindenkinek külön fiókja van, lefaraghatnak az előfizetési díjból. A vállalat közleménye szerint a megoldás a következő néhány hétben világszerte elérhetővé válik - egyes konkurensek repertoárjában ugyanakkor egy ideje már elérhető ez a konstrukció, például a Rdio esetében. A rivális szolgáltatás 2011-ben indította el családi csomagját, először maximum 3 taggal, amelyet tavaly a Spotify frissen bejelentett megoldásához hasonlóan 5 főre egészített ki.

A hasonló csomagokkal szerzett felhasználók még a kedvezményes árral együtt is plusz bevételt jelentenek a vállalatoknak. A Spotify idén májusban 40 millió aktív felhasználóról számolt be, amelyekből 10 millió fizet is a szolgáltatásért - a The Guardian forrásai szerint ugyanakkor a cég azóta már az 50 miliós felhasználói létszámot is átlépte. A Spotify, a Google Music és a Deezer előfizetéses zeneszolgáltatásokat ebben a jaunári cikkben hasonlítottuk össze.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról