Szerző: Bodnár Ádám

2014. október 9. 09:15

Vezetőt vált az AMD

2011 óta vezette az AMD-t Rory Read, a nagyszabású átalakítások és az új stratégiai irányvonal kijelölése után most átadja a kormányrudat Lisa Sunak.

Azonnali hatállyal lemondott az AMD elnök-vezérigazgatói pozíciójáról Rory Read, a vállalat vezetőjévé Lisa Sut nevezték ki, aki eddig operatív vezetőként tevékenykedett a cégnél. Read az év végéig a cégnél marad és tanácsadóként segíti utódját a munkában, de aztán végleg elhagyja a vállalatot, lemondott elnöki tisztségéről és igazgatótanácsi tagságáról is.

Rory Read 2011-ben érkezett az AMD élére, a vállalat egy szokatlanul hosszúra nyúlt keresési procedúra eredményeképp talált rá az iparági veteránra, aki korábban a Lenovónál, azt megelőzően pedig az IBM-nél dolgozott. Read egy nagyon gyenge formában levő AMD-t vett át, amely minden fronton vesztésre állt a versenytársakkal szemben, hatalmas adósságokkal küszködött és számos termékét csak jelentős késéssel tudta piacra dobni. Read azonnali kezelésként egy nagy átszervezést és leépítést jelentett be, hogy gyorsan csökkentse a veszteséggel küzdő vállalat költségeit.

Rory Read

A nagy forduat

Az igazán nagy fordulatot 2012 ősze hozta el a cég számára. Read a harmadik negyedéves eredmények bejelentése kapcsán tartott elemzői konferencián beszélt először arról nyilvánosan, hogy a vállalatnak nincs igazán keresnivalója az egyre szűkülő PC-piacon, fókuszát ezért más területekre kell összpontosítania. Olyan területeken képzelte el az AMD jövőjét Read, ahol ki tudja aknázni grafikus vezérlők terén szerzett kompetenciáját és nincs közvetlen összetűzésben ősriválisával, az Intellel.

Read három új fókuszterületet nevezett meg: az ultrasűrű szervereket, a beágyazott rendszereket, valamint az ultrahordozható, alacsony fogyasztású eszközöket. A vállalat árbevételének akkoriban mintegy 85 százaléka származott a PC-piacról (processzorok és grafikus chipek), a cél az volt, hogy ez néhány éven belül 50 százalékra csökkenjen. Az új stratégia mentén az AMD mindhárom új generációs konzol processzorának gyártási jogát bebiztosította, és bemutatott egy alacsony fogyasztású, ARM magos Opteron chipet is, amelyet hamarosan továbbiak követnek majd.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Az új irány egyelőre vegyes eredményeket hozott. A konzolos chipek forgalmának köszönhetően az AMD némileg növelni tudta árbevételét és a szigorú költséggazdálkodásnak köszönhetően a nyereségessége is javult - sok veszteséges negyedév után 2013 őszén végre profitot tudott felmutatni a cég és azóta folyamatosan a nyereséghatáron táncol az eredménye..

A jelek egyelőre tehát biztatóak, kérdés, mire megy majd az AMD ezzel a stratégiával hosszabb távon. A kérdés azért érdekes, mert a korábbi magpiacain mára rendkívül meggyengült, a hagyományos erősségének számító desktop PC-piacon a részesedése mára csak 15 százalék, a notebookok terén 9,6 százalék, a szerverek piacán pedig a 3 százalékot sem éri el. A diszkrét asztali és mobil GPU-k területén az AMD 35, illetve 30 százalék körüli piaci részt birtokol, a fennmaradó rész felett az NVIDIA diszponál ma már.

Lisa Su

Marad a Read által kijelölt irány

Read egyik utolsó nagy lépése 2014 közepére tehető, ekkor szervezte át teljesen az AMD-t. Az új szervezeti felépítés két nagy divízióra osztja a céget. Egyik üzletág felel a PC-s (és tabletes) processzorokért, illetve ide tagozódnak be a grafikus chipekkel kapcsolatos tevékenységek is. A másik nagy divízió foglalkozik a szerverprocesszorokkal, a beágyazott eszközökbe szánt lapkákkal, valamint az egyedi megrendelésre készített chipekkel.

Bár Read távozása váratlannak tűnik, az AMD által kiadott közlemény szerint a váltás egy előkészített utódlási terv keretében zajlik le. "A vezetői utódlási terv kialakítása Rory és az igazgatótanács együttes érdeme, úgy érezzük, Lisa tapasztalata és bizonyított vezetői képessége a globális félvezetőiparban ideálissá teszik a cég vezetésére" - mondta Bruce Claflin, az AMD igazgatótanácsának elnöke. Lisa Su 2012-ben került az AMD-hez, előtte a Freescale Semiconductornál dolgozott, amely a Motorola chipgyártásának önállósításából jött létre. Ezt megelőzően13 évet töltött az IBM-nél, ahová a Texas Istrumentstől érkezett.

A kinevezése kapcsán tartott elemzői konferenciahíváson Su elmondta, az AMD x86-os termékei fontosak maradnak, de hisz abban, hogy a Read által elkezdett diverzifikációs stratégia a helyes út a vállalat számára és továbbra is ezen kíván haladni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról