Szerző: Hlács Ferenc

2014. szeptember 30. 16:15

Decemberben jön az első működő Projekt Ara prototípus

Még idén megérkezhet az első működő Project Ara prototípus Paul Eremenko, a moduláris okostelefon kifejlesztését célzó kezdeményezés vezetője szerint. Ha ez sikerül, akkor a Google szárnyai alatt működő projekt az eredeti tervnek megfelelően, 2015-ben már gyártásra kész változatot is hozhat.

A nyáron eléggé elcsendesedtek a hírek a Google ambiciózus kezdeményezése, a Project Ara körül, most azonban úgy tűnik, még idén decemberben láthatunk működő prototípust a tervek szerint 2015-ben megjelenő készülékből.

Nem kaptak sok időt a fejlesztők

Aki nem emlékezne, az Ara a keresőóriás moduláris okostelefonja, amelynek kifejlesztését az akkor még a Google tulajdonában lévő Motorola kezdte meg tavaly. A koncepció lényege, hogy a telefon egyes hardverelemei, mint a processzor, a kijelző vagy a kamera különálló, cserélhető modulokon kapnak helyet, így az eszköz képességei anélkül módosíthatók vagy fejleszthetők, hogy új telefont kellene venni - valahogy úgy mint az asztali PC-k esetében.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A projekt azért is különösen érdekes, mert annak dacára, hogy nem kis feladatot állítottak vele a fejlesztők elé, a vállalat tavaly mindössze további két évet adott a gyártósorokra kerülő verzió létrehozására. A feszített tempó mindenesetre úgy látszik, meghozta gyümölcsét: amennyiben decemberben valóban látunk egy működő modellt, jó esély lehet a 2015-ös megjelenésre. A Google júniusban tartott fejlesztői konferenciáján egyébként már láthattunk egy prototípust, ez viszont még nagy jóindulattal sem volt működőképesnek mondható, a fejlesztők próbálkozása ellenére az csak a bootanimációig jutott el.

Menet közben cserélhető modulok

A projekt vezetője Paul Eremenko, a Linaro Connect USA 2014 konferencián jelentette be, hogy idén az év vége felé közeledve, a kezdeményezés eddigi eredményeit tárgyaló Ara Developer Conference-en már várható egy működő prototípus, amely az Android hamarosan megjelenő legújabb, egyelőre csak L néven ismert verziójának egy módosított változatát futtatja majd, amely lehetővé teszi az egyes hardverelemek cserélgetését - ehhez ráadásul a előreláthatólag még a telefont sem kell majd kikapcsolni.

A szoftver a menet közben történő modulcserét is támogatja majd, így pillanatok alatt újabbra válhatók benne az egyes alkatrészek - érthető módon a kijelzőt és a processzort leszámítva. Az egyes elemek a tervek szerint egy a Play Store-hoz hasonló új online áruházból lesznek megvásárolhatók. A hasonló koncepcióként indult Phonebloks mára főként az Ara újdonságaival foglalkozó blogja szerint a következő hónapokban több részlet is kiderül a moduláris telefonnal kapcsolatban.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról