Szerző: Gálffy Csaba

2014. szeptember 29. 10:57

Szoftverek húzták a BlackBerryt

Egészséges működési körülményekről számol be a BlackBerry legújabb negyedéves jelentése, a veterán gyártó stabil pályára tudott állni, a következő időszakban pedig a gyors ütemű zsugorodás helyét az óvatos növekedés veheti át.

A jelentős egyszeri értékleírások miatt újra mínuszba csúszott a BlackBerry könyvelése, a cég 207 millió dolláros veszteségről számolt be az augusztussal lezárult három hónapra. Az egyszeri tételek kizárásával a veszteség mindössze 11 millió dollár. A bevétel továbbra is meredeken esik, az egy évvel ezelőtti 1,57 milliárd dollár helyett a negyedévben már csak 916 millió folyt be, a zsugorodás tehát még korántsem fejeződött be, a cég vezetése szerint azonban lassan eléri a mélypontot a cég, onnan pedig újra a növekedés kerülhet a fókuszba.

Nyereséges a telefongyártás

A negyedév során a cég 2,1 millió BlackBerry telefont szállított le, emellett további mintegy 300 ezer készüléket a korábban felhalmozott (és eladottként lekönyvelt) készletekből értékesített a cég. Arról ugyan nincs adat, hogy a telefonok hány százaléka futtatja az újabb BB10-es operációs rendszert, az elemzők szerint azonban a mobilok mintegy fele-kétharmada már ebbe a csoportba tartozik. A napokban bemutatkozott új csúcsmodell, a Passport iránt egészséges kereslet mutatkozik, a 200 ezres előrendelés reményt keltő. A telefongyártás mindenesetre már nem teher a cég nyakában, a részleg a negyedévben már vékony üzemi profitot tudott felmutatni.

Az új BlackBerry legfontosabb termékei azonban már nem a telefonok, hanem a szoftverek, azok között is a mobilflották platformfüggetlen üzemeltetését biztosító BES, illetve az ahhoz kapcsolódó változatos szolgáltatások. Szárnyalt az EZ Pass promóciós program, amelynek keretében a vállalatok ingyenesen válthattak a cég BlackBerry Enterprise Service 10 (BES 10) platformjára, illetve a novemberben rajtoló BES 12-höz is térítésmentesen férhettek hozzá. A cég közlése szerint mintegy 3,4 millió licencet adott ki a cég a program keretében, a legtöbben a cég korábbi megoldásairól, például BES 5-ről váltottak, de a licencek egynegyede a versenytársak megoldásait cserélte BES-re. A cég a licenceket ugyan ingyen biztosította, az előfizetéses konstrukcióban elérhető támogatási szerződés azonban hosszabb távon szép bevételt biztosít majd. Az EZ Pass váratlan sikere nyomán a cég most azt fontolgatja, hogy a promóciót a vártnál gyorsabban lezárja.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A BlackBerry útját a két, nemrég bejelentett felvásárlás is kijelöli, a vállalat előbb a biztonsági-titkosítási hardveres platformot gyártó Secusmartot, majd a virtuális SIM-szolgáltatásban utazó Movirtu-t vásárolta fel. Ez utóbbi segítségével a cégek vagy mobilszolgáltatók minden telefont dual-SIM-mé (vagy multi-SIM-mé) alakíthatnak, virtuális SIM-ek segítségével.

Gyorsabban zsugorodni, mint a bevétel

A BlackBerry-nél, ahogy a Nokiánál is, a legnagyobb kihívást a cég fennmaradása jelentette. A kanadai vállalat úgy tűnik, immár biztosan tovább él, a több éves versenyfutást sikerült megnyerni, a költségeket a cég a bevételek zsugorodásával párhuzamosan tudta visszavágni. Ez pedig hatalmas fegyvertény, a csúcson a cég bevétele szinte 20 milliárd dollár volt, az utolsó lezárt évben azonban már csak 6,8 milliárd, a folyó évben pedig még ennél is jóval alacsonyabb lehet. Ugyan a cég tavaly pusztító veszteségbe futott bele, könyvelés szerint 6,8 milliárdos bevételhez 13,9 milliárdos üzemi költség, így 7,1 milliárdos üzemi veszteség társult, mára a működés stabilizálódott, a készpénzt csupán minimális szinten égeti a működés, a vezetés előrejelzése szerint pedig 2,5 milliárd dollár alá már nem is fog esni a készpénzállomány (jelenleg 3,1 milliárd). Vagyis a katasztrofális összeomlás nem sodorta el a céget, a BlackBerry immár egy ideig még biztosan velünk marad.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.

bigscreen

10

Nagyot álmodik képernyőből a Yettel

2024. április 17. 09:58

A cég 5G-s hálózata tulajdonképpen a legjobb az országban, a piaci számokban azonban ez egyelőre kevéssé látszik.