Szerző: Koi Tamás

2014. szeptember 22. 16:10

Vége a kamu címről Netflixezésnek?

Az ősz során több európai országban is elérhetővé vált, illetve válik a világ egyik legnépszerűbb online filmkölcsönző szolgáltatása, a Netflix, mely a kiadók nyomására a terjeszkedéssel együtt idővel kénytelen lehet kizárni azokat a felhasználókat, akik kamu címmel, valamilyen VPN-szolgáltatáson keresztül kölcsönzik a filmeket.

A nagy nemzetközi filmkiadók a kalózkodás visszaszorulását várják attól, hogy a világ legnagyobb online filmkölcsönzője, a Netflix idén ősszel újabb országokban jelenik meg, ezzel jelentős piacokat lefedve. Az amerikai cég az év végén elsősorban Európában folytatja a terjeszkedést, de most válik elérhetővé a szolgáltatás többek közt Ausztráliában is. A Netflix ezzel együtt a magyar határt is elérte, a szolgáltatás ugyanis már a szomszédos Ausztriában is elérhető.

Az európai és ausztrál terjeszkedéssel egy időben azonban könnyen lehet, hogy világszerte szigorítani lesz kénytelen a hozzáférést a filmkatalógushoz a szolgáltató. A nagy kiadók ugyanis szeretnék elérni, hogy a filmkölcsönző tiltsa meg, hogy a Netflixet olyan országokból is elérhessék, ahol a szolgáltatás hivatalosan még nem indult el. Erre az egyik legelterjedtebb módszer a kamu címmel végzett regisztráció mellett a nyilvános VPN-hálózatok használata, mely a Netflix szerverei felé azt hazudja, hogy a felhasználó egy másik országban (tipikusan az Egyesült Államok, vagy Nagy-Britannia) tartózkodik.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A filmkiadók most azért lobbiznak, hogy a Netflix tiltson le minden, az ismert VPN-hálózatok felől érkező lekérést, függetlenül attól, hogy azok milyen IP-tartományhoz tartoznak. A tiltás egyébként az illetékesek elmondása alapján nem elsősorban az illegális európai hozzáférések miatt lépne életbe, sokkal inkább Ausztrália miatt, ahol becslések szerint mintegy 200 ezer Netflix-előfizető hazudja magát amerikainak - a szolgáltatás hivatalos rajtjával a kiadók a helyi katalógus használatára szeretnék rábírni ezeket a felhasználókat.

A VPN-elérés tiltása nem lenne példa nélküli, a Netflix egyik konkurenciájának számító, egyelőre csak az Egyesült Államokban elérhető Hulu áprilistól tiltja a nyilvános VPN-szolgáltatókon keresztüli elérést. A tiltás egyben óhatatlanul is azt jelentette, hogy a szolgáltatást több százezer amerikai nem tudta igénybe venni, függetlenül attól, hogy földrajzilag az USA területéről próbálta elérni azt. A VPN-elérés egyébként egyre több jogtulajdonos szemében szálka, legutóbb a BBC figyelmeztetett, hogy a VPN-forgalom figyelése az internetszolgáltatók feladata lenne, és a szokatlanul nagy sávszélesség-felhasználást valamilyen módon szankcionálni kellene.

Hazánkban a magyar IP-t elrejtő virtuális magánhálózatok az utóbbi időben elsősorban a külföldi szerencsejáték-oldalak használói körében váltak népszerűvé, miután a magyar jogszabályok értelmében ezeknek az oldalaknak az elérését Magyarországról korlátozták.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról