Szerző: Bodnár Ádám

2014. szeptember 19. 12:02

Legnagyobb akvizíciójával tör a cloudmegoldások felé az SAP

Az üzleti alkalmazások vezető szállítójaként az SAP régóta elkötelezett a felhős megoldások iránt. Az elmozdulást azonban nem annyira saját fejlesztésekkel, inkább felvásárlásokkal van kikövezve.

Történetének legnagyobb akvizícióját hajtja végre az SAP, a német cég bekebelezi a Conur Technologiest. A 8,3 milliárd dolláros tranzakció nem csak az SAP történetében jelent csúcsot, hanem a világ 10 legnagyobb szoftveripari felvásárlásai közé is bekerült.

A Magyarországon valószínűleg kevéssé ismert Concur Technologies olyan szoftvert fejleszt és szolgáltat az ügyfelei számára, amellyel azok a dolgozóik utazási költségeit és más üzleti kiadásait (pl. taxi, étterem, szállodai számlák) tudják számon tartani. Az 1993-ban alapított cég székhelye a washingtoni Bellevue, alkalmazottainak száma mindössze 3000 fő. A Concur árbevétele a legutóbbi pénzügyi évben 546 millió dollár volt, amelyhez 12 milliós veszteség társult. Az árbevétel az utóbbi négy évben folyamatosan és lendületesen nőtt ugyan, de a cég az elmúlt három évet veszteséggel zárta.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A cloudszolgáltatást nyújtó cégek jellemzően nagyobb növekedést produkálnak mint a helyben telepített szoftvert kínáló versenytársak. Ennek oka, hogy egyre több vállalat ismeri fel a felhő előnyeit. A hagyományos szoftverszállítók saját rivális szolgáltatás bevezetése helyett inkább akvizíciókkal versenyeznek. Az SAP már korábban jelét adta, kész mélyen a zsebébe nyúlni, ha felhős szoftverszolgáltatást nyújtó cégekkel kell duzzasztania portfólióját. A vállalat ennek jegyében szerezte meg például a SuccessFactorst is 2011-ben, amelyért 3,4 milliárd dollárt fizetett. A SuccesFactors felhős humántőke-menedzsment alkalmazást fejlesztett.

A Concur eladására már rábólintott a cég igazgatótanácsa. A szokásos hatósági jóváhagyások megszerzése esetén a tranzakció 2014 végén vagy 2015 elején zárulhat le. Az SAP egyéként mindössze 20 százalékos prémiumot fizet a Concur részvényeseinek, akik a papírjaikért 129 dollárt kapnak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.