Szerző: Bodnár Ádám

2014. szeptember 18. 15:27

A Spreadtrumot környékezi az Intel

A tajvani Digitimes forrásai szerint az Intel a Spreadtrumot környékezi, hogy egy együttműködés révén megvesse a lábát a legalsó kategóriás okostelefonok piacán.

Az Intel májusban állapodott meg együttműködésről a Rockchippel, amelynek célja a legolcsóbb tabletek számára egy, az igényekhez illeszkedő processzorcsalád kifejlesztése. Hasonló megállapodás lehet a küszöbön a kínai Spreadtrummal is, a Digitimes legalábbis úgy értesült piaci forrásokból. Ráadásul a tajvani IT-ipari lap úgy tudja, a Spreadtrumnál az utóbbi időben váratlanul leálltak a fejlesztések, amely előjele lehet egy ilyen nagyszabású megállapodás megkötésének.

A Spreadtrum mára beverekedte magát a legnagyobb okostelefonos processzorgyártók közé, a cég termékei elsősorban a legalsó árkategóriás modellekben népszerűek. Ebben a piaci szegmensben viszont a Spreadtrum az ARM-tól licencelt processzormagokat és GPU-kat felvonultató lapkákkal van jelen, amelyeket a TSMC gyárt a számára - a kínai vállalat nem rendelkezik saját félvezetőgyártó üzemmel, ezért bérgyártó kapacitást vesz igénybe. Saját gyártása és saját processzor-, valamint GPU-architektúrája nem lévén a Spreadtrum kínkeserves versenyt folytat a piacon, elsősorban az árazópisztolyt használva legfőbb fegyvereként.

Spreadtrum processzor van a Samsung Galaxy Ace NXT-ben is

Az Intel két helyen lehetne a Spreadtrum segítségére: az x86 processzormagjait használva a vállalat a konkurensektől eltérő termékeket (is) tudna kínálni a mobilgyártók számára, ezeket a lapkákat pedig az Intel fejlett technológiáján állíthatnál elő. A cég a Digitimes szerint már most is gyakran beleütközik a TSMC kapacitáskorlátaiba, eladásait a tajvani szerződéses gyártó fogja vissza, mivel nem tud elég chipet termelni. Az Intel ugyanakkor hatalmas szabad gyártókapacitással rendelkezik és mindent megtesz azért, hogy betörjön az okostelefonos alkalmazásprocesszorok területére.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A Rockchiphez hasonlóan valószínűleg itt is olyan megállapodás születhetne, amelynek keretében az Intel adja az x86 processzormagokat, a Spreadtrum pedig az "uncore" részt, a grafikus vezérlőtől a képfeldolgozó modulig, a különböző fix funkciós áramkörökön át a külső fizikai interfészekig. Ezek egy része házon belül, más része pedig külső partnerektől licencelt részegységek lehetnek. A Spreadtrum rendszerchipjei jelenleg az ARM-tól licencelt Mali GPU-kat alkalmazzák, de a baseband áramkörök sajátok például.

Az IDC nemrég közzétett prognózisa szerint az okostelefonok piaca a jelenlegi évi 1,25 milliárd darabról 1,84 milliárdra nő 2018-ra, az 587 milliós növekedés túlnyomó részét, 542 milliót a fejlődő országok adják majd. A fejlett országokban az eladások növekedése évi átlag 3,6 százalék lesz négy év alatt, a fejlődő piacokon ezzel szemben 16 százalék. Az Intel a Spreadtrum magához édesgetése révén pedig pont az okostelefonos piac leggyorsabban növekedő szegmensébe tudna beszállni, a legalsó kategóriás, legolcsóbb készülékek közé.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.