Szerző: Hlács Ferenc

2014. szeptember 15. 14:49

Több otthonautomatizációs platform felé is nyit a Nest

Több népszerű okosotthon-rendszerrel is kompatibilitást kap a Nest. A népszerű okostermosztát már többek között a Control4 és a Dropcam termékeivel is képes együttműködni, sőt a vállalat által kiadott API-val a platform már mindenki érdeklődő gyártó számára elérhető.

Örülhetnek a Nest-tulajdonosok, főként ha nem az okostermosztát az egyetlen okoskütyü a lakásukban: a készüléket fejlesztő vállalat ugyanis bejelentette, az eszköz mostantól számos korábban megjelent okosotthon-kiegészítővel is kompatibilis lesz. A kütyü igény szerint a Universal Remote, az RTI, a Crestron, a Control4, illetve természetesen a Google által nemrég felvásárolt Dropcam termékeivel is együttműködik.

Logikus együttműködés

A nyitásnak köszönhetően a Nest számos új trükköt tanulhat: példának okáért egy Dropcam kamerát mozgásérzékelő üzemmódba téve beállítható, hogy a kinyíló bejárati ajtó láttán jelezze a termosztátnak hazaértünket, és váltson a megfelelő programra. Egy másik felhasználási mód lehet, ha a Nest okos-füstjelzőjét állítjuk be, hogy jelezzen a kamerának ha füstöt érzékel, amely rögtön képet is továbbít a vészhelyzetről a felhasználó okostelefonjára a riasztás mellett. Mindezek mellett a fenti cégek termékeihez tartozó távirányító-appokkal is vezérelhetők lesznek a kerek okostermosztáok és a Nest Protect füstszenzorok is.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Google tulajdonában lévő vállalat először a tavalyi CEDIA kiállításon jelentette be, hogy hasonló szándékai vannak, ekkor indította el a Nest Developer Programot, amelynek keretei között megnyitotta a platformot a fejlesztők felé. Idén, egy évvel később a cég ugyancsak a CEDIA expón közölte a kompatibilitás szélesebb körű kiterjesztését, amelyet az elmúlt hónapokban a "Works with Nest" feliratos termékekkel is megkezdett. Utóbbi matricát több Whirlpool, Jawbone és LIFX eszközön is megtaláljuk.

A Nest Developer Programhoz egyébként továbbra is lehetőség van csatlakozni, a vállalat által kiadott API segítségével bárki összekötheti saját termékének funkcióit az okostermosztáttal, vagy a Nest Protect füstérzékelővel. A készülékek ezen keresztül számos információt képesek megosztani, legyen szó, füst- vagy szénmonoxid-riasztásokról vagy éppen a "Home", illetve "Away" üzemmódokról, azaz, hogy a tulajdonos éppen otthon van-e, vagy elment. A cég API-jaihoz tartozó szerverek Firebase protokollt használnak, az egyes eszközök azonosítása pedig OAuth 2.0, illetve SSL szabványokkal történik. Az érdeklődők a szükséges eszközöket és dokumentációt elérhetik a vállalat weboldalán.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról