Szerző: Hlács Ferenc

2014. augusztus 19. 14:06

Szinte láthatatlan kijelzőkerettel érkezik a Sharp telefonja

Példátlanul vékony peremű okostelefonokat mutatott be a Sharp. Az Aquos Crystal és Crystal X készülékek kijelzője az alsó peremtől eltekintve szinte teljesen kitölti az előlapot. A két belépő- és felső kategóriás telefon augusztus végén, Japánban debütál.

Az okostelefon-gyártók legújabb zászlóshajóinak bejelentését általában feszült várakozás előzi meg, a Sharp azonban most ezt a részt átugorva, szinte váratlanul állt elő két új készülékkel, amelyek korántsem mondhatók mindennapinak. A viszonylagos csendet magyarázhatja, hogy az Aquos Crystal névre hallgató telefonok egyelőre csak Japánban lesznek elérhetők, csak az év vége felé érkeznek megy az Egyesült Államokba, európai megjelenésről pedig még nincs hír.

A készülékekről készült képeket szemügyre véve először azok felső és oldalsó peremei tűnnek fel - pontosabban azok majdnem teljes hiánya. Az előlapból helyet foglaló összes hardverelem az alsó peremre került, ami rendkívül látványos megjelenést kölcsönöz a telefonoknak, ennek megfelelően ugyanakkor nem teljesen világos, hogy a hívásokhoz használt hangszórót a kijelző mögött helyezték el, vagy a készüléket esetleg meg kell-e fordítani a telefonbeszélgetések során - utóbbi meglehetősen furcsa megoldás lenne. A szokatlan megvalósítás azonban mint látható, nem áll messze a két modelltől, amelyeknél az előlapi kamera is a telefon aljára került.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az okostelefonok közül a nagyobb, az Aquos Crystal X képviseli a felső kategóriát. Az eszköz 5,5 hüvelykes, 1080p felbontású kijelzőt kapott, ez nagyjából 400 PPI-s pixelsűrűséget jelent. A motorháztető alatt egy négymagos 2,3 gigahertzes Snapdragon 801 processzor dolgozik 2 gigabájt RAM társaságában. A belső tárhely mérete 32 gigabájt, bővítési lehetőség vagy nagyobb tárterülettel felszerelt modell egyelőre úgy tűnik, nem lesz. Az akkumulátor kapacitása 2610 mAh, a kamerák képességei egyelőre nem ismertek. A Crystal X termetes 5,5 hüvelykes kijelzője ellenére, a vékony peremeknek köszönhetően kisebb mint több hasonló panellel felszerelt rivális készülék, karcsúnak azonban nem mondható, 11 milliméteres vastagságával.

A középkategória környékén mozgó Aquos Crystal már csak 5 hüvelykes kijelzővel érkezik, amelynek felbontása 1280x720 pixel, azaz pixelsűrűsége körülbelül 294 PPI. A processzor itt egy 1,2 gigahertzes négymagos Snapdragon 400 chip, a RAM 1,5 gigabájt, belső tárhelyből pedig mindössze 8 gigabájt jutott bele, ami bővítési lehetőség vagy nagyobb modell híján könnyen szűkösnek bizonyulhat. A kisebb házba magától értetődő módon kisebb akku is jutott, 2040 mAh kapacitással, cserébe viszont a belépőszintű Crystal "csak" 10 milliméter vékony. Mindkét okostelefon 4.4.2-es KitKat Androiddal érkezik, Japánban augusztus 29-étől lesz elérhető, az év vége felé pedig várhatóan az Egyesült Államokban is feltűnik, a Sprint kínálatában.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról