Szerző: Hlács Ferenc

2014. július 31. 11:20

Bleep: biztonságos P2P csevegés a BitTorrenttől

Megjelent a BitTorrent Bleep, azaz a vállalat biztonságos csevegőprogramjának első, pre-alfa verziója. A szöveges üzenetekhez és hanghívásokhoz is peer-to-peer kommunikációt használó szoftvert egyelőre csak a meghívott tesztelők használhatják.

Elérhetővé vált a BitTorrent régóta várt chatkliense, igaz egyelőre csak meghívásos pre-alfa verzióban. A szoftver Bleep névre hallgat és az illetéktelenek elől teljes mértékben rejtett kommunikációs csatornát ígér. A tavaly kirobbant lehallgatási botrány óta jócskán megnőtt az igény a hasonló megoldásokra, amelyekkel nem csak a hackerek, de a potenciális kormányzati megfigyelés elől is biztonsgában lehetnek a privát beszélgetések.

Titkosított hanghívások

A hangsúly tehát a korábbi értesüléseknek megfelelően a biztonságon van: a Bleep erős, végpontok közötti titkosítást alkalmaz, és peer-to-peer kommunikációra épül, azaz nincs szüksége központi szerverre, így a beszélgetéseket sem kell semmilyen harmadik félre rábízni, a hálózat teljes mértékben decentralizált - ahogy azt a P2P világban megszokhattuk. A klienssel a szöveges chat mellett hanghívások lebonyolítására is lehetőség nyílik.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A BitTorrent szerint a szoftvernek nagy hasznát vehetik többek között az újságírók, akik forrásaikkal megbízható csatornán akarnak tárgyalni, de akár a különböző vállalatok vagy diplomáciai testületek tagjai is. A pre-alfa verziós szoftver egyelőre csak Windows 7, illetve 8 rendszerekre elérhető, használatához pedig szükség van az emailben kapott meghívóra is. A regisztráció történhet email cím vagy mobiltelefonszám megadásával is, de lehetőség van felhasználói fiók nélkül, inkognitó módban is használni az alkalmazást, ebben az esetben semmilyen elérhetőséget vagy személyes információt nem kell megadni.

Sok minden változhat

A chatklienset tesztelők barátaikat is meghívhatják, sőt a Google-fiókjuk címtárát is importálhatják majd, hogy egyszerűbben találják meg ismerőseiket. Aki tesztelésre adja a fejét annak mindenesetre érdemes észben tartani, hogy egy alfa előtti változatról van szó, ezért senki ne lepődjön meg az időről időre felbukkanó bugok láttán. Ennek megfelelően szöveges és hangos üzeneteket is csak az online felhasználóknak küldhetünk, az offline üzenetküldés funkciója egyelőre hiányzik a programból.

Mindezek mellett ugyancsak a jelenlegi verzióra vonatkozó megkötés, hogy egy felhasználói fiók csak egyetlen adott számítógépről használható és nem mozgatható - ez a korlátozás azonban a végleges kiadás közeledtével várhatóan megszűnik majd, ahogy valószínűleg a most látott UI sem ebben a formájában kerül a stabil változatba. Nem tudni, hogy a Bleep mikor válik mindenki számára elérhetővé, valószínű azonban hogy a béta esetében már nem lesz szükség külön meghívóra. Érdekesség, hogy mielőtt még a Microsoft tulajdonába került volna, a népszerű Skype csevegőprogram is elosztott peer-to-peer kommunikációra épült, erős titkosítással, mára azonban központi szerverekre hagyatkozik, ami többeket eltántorított a használatától.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról