Szerző: Hlács Ferenc

2014. július 18. 15:00

Szebb betűket tanul a Chrome

Új szövegrenderelő motort és biztonságosabb webappokat hoz a Google Chrome böngészőjének 37-es, egyelőre béta változata. A keresőóriás emellett végre arra is ígéretet tett, hogy a szoftver indokolatlanul nagy fogyasztását is indokolja.

Szebb betűket, és barátságosabb fogyasztást ígér a Google a Chrome jövőbeni változataitól. A böngésző 36-os stabil verziójának megjelenése után már a 37-es bétája is elérhető, a fejlesztők és az érdeklődők Windows alatt ezen már megnézhetik maguknak a kicsinosított szövegeket.

A változás az operációs rendszer Vista vagy újabb verzióját használókra vonatkozik. A Chrome 37 béta már támogatja a Microsoft DirectWrite API-ját, amellyel az új generációs kijelzőkön sokkal szebben jeleníthetők meg a szöveges tartalmak, mint a korábban használt windowsos Graphics Device Interface-szel (GDI). A váltásnak már lassan ideje volt, hiszen utóbbi technológia alapjai egészen a nyolcvanas évek közepére nyúlnak vissza - azóta pedig a felhasználók zöme jó eséllyel valamivel modernebb kijelzőkkel és jóval nagyobb számítási kapacitás mellett dolgozik.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A régóta várt új rendermotor szubpixel szintű skálázásra is képes, így a különböző betűméretek között zökkenőmentes, animált átmenetek hozhatók létre. A 37-es béta emellett a biztonságra is nagyobb hangsúlyt fektet, abban már a Web Cryptography JavaScript API is helyet kapott, amivel a webappokon belül is lehetőség van az adatok titkosítására, JavaScript-alapú, böngészőben futó titkosítási algoritmussal. A Google emellett egy új HTML5 elemet is becsempészett a bétába, amellyel a fejlesztők párbeszéddobozokat adhatnak webes alkalmazásaikhoz.

És mennyit eszik százon?

A keresőóriás mindezek mellett egy jóval égetőbb probléma megoldására is ígéretet tett: a Chrome kiemelkedően nagy fogyasztása sok notebook akkumulátorát megviselte. A lépést a cég nem siette el, miután az első bejelentések a rohamosan merülő laptopokról már 2010-ben megérkeztek, nemrég pedig a Forbes foglalkozott részletesebben is a témával. Az oldal elemzésében rámutat, hogy a böngésző valamiért nem állítja vissza a processzort tétlen állapotba, hanem a rendszer úgynevezett "clock tick rate-jét" folyamatosan 1 milliszekundumra állítja. Ez a funkció felel érte, hogy a CPU mikor ébred fel az adott alkalmazás feladatainak elvégzéséhez, ebben az esetben azonban folyamatos terhelésnek van kitéve, ami jelentősen, akár 20 százalékkal is visszafogja az akkus üzemidőt.

A Neowin teszteredményei januárból.

Egyelőre tehát amennyiben nincs a közelben fali aljzat a Google böngészőjét legalább üresjáratban érdemes bezárni. A vállalat azt egyelőre nem közölte pontosan mikor érkezik a probléma javítása, de a cég közlése szerint elsőrendű prioritással fut a megoldás keresése, így akár néhány héten belül elkészülhet a takarékosabb Chrome.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról