Szerző: Gálffy Csaba

2014. július 17. 10:51

Majd félmilliárd dollárt fizet az Apple kartellezésért

Mesterségesen magasan tartotta az elektronikus könyvek piacán az árakat az Apple és a nagyobb kiadók kartellje, ezért a cég most mintegy 450 millió dollárnyi büntetést és kártérítést fizet.

Kiegyezett a kartellezés nyomán indult egyik perben az Apple a hatóságokkal, 450 millió dolláros büntetést fizet, ennek jelentős része, 400 millió dollár visszatérítendő kártérítés a vásárlók felé. A vád szerint az Apple az öt nagy amerikai kiadóval árrögzítésben állapodott meg, amely alapján azok általánosan felemelték az ekönyvek árait, nem csak az Apple boltjában, de máshol (például az Amazonnál) is, így a bevezetendő iBooks ekönyv-boltnak nem kellett árversenybe kezdenie a piaci szereplőkkel.

Folyamatban lévő ügy

Az Apple a megegyezéses lezárás ellenére továbbra is tagadja az ellene felhozott vádakat. "Semmi rosszat nem tettünk, és úgy hisszük, hogy a tények fair vizsgálata ezt meg fogja mutatni" - mondta Kristin Huguet, az Apple szóvivője a Reutersnek, utalva arra, hogy a jogi procedúra még nem zárult ezzel le. Az Apple ellen New York államban egy külön per folyik annak megállapítására, hogy a versenyellenes magatartásra vonatkozó vádak megállnak-e, annak a pernek a kimenetétől függően a most bejelentett megegyezés kártérítés összege 70 millióra vagy akár nullára is csökkenhet, ha a bíróság ártatlannak találja a céget. Az ügyben egyébként van már korábbi ítélet, amely az Apple-t bűnösnek találta és hivatalból versenyjogi szakértőt rendelt ki meghatározott időre a céghez, aki független szereplőként ügyel a törvények betartására. A döntést az Apple megfellebbezte, az újabb ítélet várhatóan augusztusban születik meg.

Az Apple és a kiadók által fizetett büntetés nagy része kártérítés formájában visszakerül a megkárosított vásárlókhoz, így azok, akik a kartellezés ideje alatt könyvet vásároltak, bizonyos összeget visszakaphatnak. Az Amazon ezt már korábban meglépte, ugyan a cég nem vett részt a kartellezésben, a kiadók által már korábban kifizetett kártérítést átutalta a felhasználóknak, felhasználható ajándékkártya formájában. Az ügyben érintett öt nagy kiadó, a Hatchet Book Group, a HarperCollins Publishers, a Penguin Group, a Simon & Schuster és a Macmillan már korábban kiegyezett a hatóságokkal, a kiadók együtt 166 millió dollárt fizettek, kártérítést és büntetést együtt.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Az ügyben az Európai Unió is indított vizsgálatot, ezt azonban a versenyügyi illetékesek lezárták, miután a felek vállalták, hogy a versenyellenes gyakorlatot megszüntetik. A kiadók önként vállalták, hogy a következő ötéves ciklusban (2018-ig) az ügynöki modellt nem vezetik be és egy kereskedővel sem kötnek diszkriminatív árazási politikát megszabó szerződést.

Amikor Steve Jobs alakít kartellt

Az ügyben nyilvánosságra került dokumentumok (például ez) tanúsága szerint az árrögzítéses kartellt még Steve Jobs találta ki és személyesen alakította meg, folyamatosan kapcsolatot tartva a nagy kiadók csúcsvezetésével. Az iBooks indulása előtt az Amazon jelentős árengedménnyel értékesítette a kiadóktól vásárolt ekönyveket, a veszteséget pedig saját zsebből finanszírozta. A piacra akkor az iBooks szolgáltatással az Apple is be akart lépni, azonban az Amazonnal való árversenyt a cég nem vállalta fel, inkább meggyőzte a kiadókat az üzleti modellváltásról, ennek kapcsán az öt nagy kiadó egységesen ügynöki modellre váltott, amelyben az ekönyvek végfelhasználói árát a kiadók határozzák meg, ennek pedig egy bizonyos százaléka illeti meg a kereskedőt.

A lépés hatására az addig (mesterségesen) alacsony árú ebookok azonnal megdrágultak, ahogy a kiadók a veszteséges értékesítést az Amazonnak megtiltották. A hatóságok elsősorban azt kifogásolták, hogy a kiadók egységesen, koordináltan léptek fel az ügynöki modell érvényesítése kapcsán, és egyként fenyegették az Amazont, hogy ha nem engedi az árazást át a kiadóknak, akkor visszavonják könyveiket a cég online boltjából.

Steve Jobs kapcsán nem ez az egyetlen kartellügy egyébként, az Apple időközben elhunyt alapító-vezérigazgatója volt a nagy tech-cégek között kialakult "no-poaching" egyezményhálózat egyik megalkotója is. Eszerint a cégek egymás alkalmazottait nem keresték meg állásajánlatokkal, így a vállalatok között erősen beszűkült a munkaerőért folytatott verseny, a fizetések pedig messze a piaci ár alatt maradtak. Abban az ügyben is per lett, az érintett cégek (köztük az Apple és a Google) kiegyeztek a munkavállalókkal, a 324 milliós tételre azonban még a bíróságnak is rá kell bólintania.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról