Szerző: Dojcsák Dániel

2014. április 18. 12:45

Startup-fesztivál a nyolckerben

2014 különleges év lesz a Magyar Innovációs TechShow életében, az eddig is nyüzsgő esemény idén társrendezvényekkel egészül ki, május 30-án nem csak az elmúlt időszak kiemelkedő technológiai sikerei mutatkoznak be, hanem itt tartja a Central European Startup Awards a díjkiosztó gáláját, illetve párhuzamosan ugyanekkor lesz a pénzügyi technológiai irányt képvéselő Fintech&Sales Demo Day és a Magyar Projektmenedzsment Szövetség 21. Körkapcsolás konferenciája is.

A Magyar Innovációs TechShow (HITS) május 2-ig várja a pályázati jelentkezéseket a potenciális kiállítóktól. A nyílt pályázaton elsősorban olyan hazai vállalkozások vagy több vállalkozás szövetségéből létrejövő, infokommunikációs technológiákra épülő projektek jelentkezését várják, amelyek fejlesztése az elmúlt három éven belül történt.

A korábbi években a színpadon állt többek közt a Mixgar termékkel azóta számos díjat besöprő Digital Natives, a legnagyobb tévégyártókra azóta már előtelepített szoftvert készítő Fuso, vagy éppen a nagyvállalati ügyfeleket kiszolgáló TCT Hungary a Callmix nevű okos-ügyfélszolgálati megoldással. A tavalyi versenyt a Canecom ShopDash megoldása és az Intellisense Cubilog koncepciója nyerte. A TechShow pályázatait idén is egy független zsűri bírálja el és választja ki a legjobbnak ítélt 15 jelentkezőt. Ők május 30-án, egységes dizájnú standokon, illetve a rendezvény nagyszínpadán egy rövid prezentációban mutathatják be projektjeiket.

Mindenki válasszon versenyt!

A Mobilitás- és Multimédia Klaszter TechShow-ja főként a piacérett megoldásokat tudja reflektorfénybe állítani, viszont az idei dzsembori lehetőséget ad a még a problémát definiáló vagy a megoldásukat formáló startupoknak is a versengésre a Central European Startup Awards-on, ha valaki pedig az IND Group nyomdokaiba szeretne lépni, akkor a Fintech&Sales Demo Day-re nevezzen be. Ezek határideje nevezési határideje a TechShow-hoz hasonlóan május 2.

A május 30-i többszörös rendezvénnyel teljesedik ki egy hosszabb sorozat, a Startup Tavasz, aminek elsődleges célja, hogy Budapestet, mint technológiai és startupközpontot pozicionálja a közép-európai régióban. A négy különböző rendezvénynek egyaránt a nyolcadik kerületben található Grund ad otthont. “Nem véletlen, hogy az eseményeink helyszínéül Budapest nemrég még rossz hírű környékének számító, az elmúlt időkben azonban feltartóztathatatlanul magára találó negyedének egyik új kult-helyét, a Grundot választottuk" -mondta Málnay Barnabás, a HITS főszervezője elmondta.

"Ezzel amellett tettük le a garast, hogy Londonhoz hasonlóan Budapesten is az egyik legszegényebb negyedből fog kinőni a legpezsgőbb startupközpont. Erre utaló jelként értelmezzük, hogy amiként az angol fővárosban a korábban a nyomor és bűnözés, ma pedig a startup zsongás szinonimájaként ismert East London szívében nyitotta meg két évvel ezelőtt tech központját és közösségi terét a Google, Budapesten az amerikai cég a Grundot választotta ugyanerre a célra. Május 30-án eseményeink mellett egyébként a Google saját smart tech kiállítását is megtekinthetik majd a látogatók” - tette hozzá Málnay.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Ha valaki nem bír magával májusig, annak sem kell csüggednie, április 29-én a Singularity University harmadik alkalommal meghirdetett Global Impact Competition versenyének regionális döntőjét tartja a Design Terminál társszervezésében. A közép-kelet és délkelet-európai mezőnybe olyan projektek jutottak be, melyek a technológia révén három éven belüli pozitív hatással lehetnek a régióban milliónyi ember életére, hétköznapjaira. Április 29-én a legjobb 6 nevező mutatja be projektjeit a Singularity University oktatóiból és a régió meghatározó vállalatainak vezetőiből verbuvált zsűri előtt.

A döntősök közül ketten nyernek ösztöndíjat a NASA Research Parkba, hogy részt vegyenek a Singularity University exkluzív képzésén, a nyári Graduate Studies Programban. A Global Impact Competition egyébként rövid időn belül már a második jelentős technológiai fórum, amit a magyar fővárosba hoz a szervezet. 2013 novemberében a Singularity University Budapesten tartotta 800 fős globális konferenciáját a Singularity Summit Europe-ot is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról