Szerző: Bodnár Ádám

2014. február 17. 09:28

Haladékot kapott a Windows 7 a boltokban

2014 októbere után is forgalomban maradhatnak a Windows 7 Professional verzióval előre telepített PC-k a boltokban, a Microsoft egyelőre nem közölte a dátumot, amikor a gyártóknak le kell állni a rendszer értékesítésével. A támogatás idejét a döntés nem érinti.

Maradhat a Professional

A korábban kommunikált 2014 októberi dátum után is engedélyezi a Microsoft az OEM partnerei számára, hogy Windows 7-tel előre telepített gépeket gyártsanak és árusítsanak, derül ki arról a weboldalról, ahol a különféle operációs rendszerek életciklusával kapcsolatos információkat részletezi a cég. A redmondi vállalat korábban azt kommunikálta, 2014 októbere után a partnerek nem gyárthatnak és értékesíthetnek Windows 7-tel előre telepített PC-ket, most azonban a cég kitolta ezt a dátumot. Igaz, a  hosszabbítás csak a vállalati "Professional" verzióra érvényes, az otthoni változatok (Home Basic, Home Premium, Ultimate) esetében a dátum továbbra is 2014. október 31.

A Professional árusításának végső határidejét később, de legalább egy évvel a tényleges időpont bekövetkezte előtt teszi közzé a cég. Érdemes tudni, hogy a kereskedelmi forgalmazás megszűnése ebben az esetben azt jelenti, hogy új rendeléseket már nem teljesítenek a gyártók, de az üzletek és kereskedők a készleteket kiárusíthatják, így a határidő után is bizonyára lehet majd Windows 7 Professional operációs rendszerrel előre telepített PC-t vásárolni.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A downgrade jogot sem érinti a változás, egy újabb üzleti Windowszal megvett gépet továbbra is lehet majd Windows 7-tel használni. Vállalati felhasználásra inkább érdemes ilyen PC-ket vásárolni, majd az operációs rendszert lecserélni, amennyiben az szükséges. A Windows 7-tel megvett gépekhez ugyanis extra költséget jelent majd a Windows 8.x beszerzése, egy Windows 8.x rendszerrel viszont gyakorlatilag két operációs rendszert (Windows 7, Windows 8.x) kapunk egy áráért. Végleges döntést hozni erről persze csak a következő Windows (Windows 9?) árazásának, képességeinek és licencelési feltételeinek ismeretében érdemes.

A támogatás vége nem érintett

A dátumok módosítása a hivatalos kommunikáció szerint nem érinti a Windows 7 támogatásának megszűnését. Az operációs rendszer "mainstream supportja" 2015. január 13-án jár le, az "extended support" pedig 2020. január 14-én. Ez az utolsó dátum, amíg a Microsot biztonsági és egyéb frissítéseket közzétesz, funkcionális javítások készítését és új képességek beépítését csak a támogatási szerződéssel rendelkező szervezetek kapnak.

A fentiek alapján viszont logikus lenne azt gondolni, hogy a Microsoft a Windows 7 támogatásának megszüntetését is ki fogja tolni, hasonlóan a Windows XP-hez. A vállalat ugyanis azt vállalja nyilvánosan, hogy az operációs rendszer kereskedelmi forgalmazásának megszűnéséről egy évre előre ad tájékoztatást. Amennyiben ez valóban így történik, akkor a Windows 7 Professional forgalmazásának vége biztosan a mainstream support megszűnése után esedékes, vagyis a cég partnerei olyan gépeket fognak árusítani, amelynek mainstream támogatása már lejárt.

A cégek szeretik a Windows 7-et

A Windows 7 részesedése az elmúlt hónapokban folyamatosan emelkedett. Ahogy közeledik a Windows XP támogatásának befejezése (2014. április), a felhasználók láthatóan kezdik elhagyni a jól bevált rendszert, de a Microsoft minden igyekezete ellenére nem a legújabb Windows 8.x-re, hanem Windows 7-re váltanak. A NetMarketShare statisztikái szerint 2013 márciusában még 44,7 százalék volt a Windows 7 részesedése a webhasználati statisztikák alapján az internetre kapcsolódó PC-k között, ez mára 47,8 százalékra emelkedett.

A mostani döntés oka minden bizonnyal az, hogy a vállalati szektorban a Microsoft által időarányosan tervezettnél jóval alacsonyabb a Windows 8.x részesedése, a nagy szervezetek egy része még a Windows XP-t cseréli Windows 7-re. A Microsoft ezért szeretné biztosítani, hogy az üzleti vásárlók továbbra is korlátlanul hozzáférnek "kedvenc" operációs rendszerükhöz. A dobozos Windows 7 rendszerek kereskedelmi értékesítését a vállalat tavaly ősszel befejezte (ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a meglevő készletek kiárusítása zajlik), a Starter Edition pedig még 2012-ben, a Windows 8 megjelenése környékén eltűnt a piacról.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról