Szerző: Koi Tamás

2014. február 12. 15:39

Egy nap csúszás miatt lefújták a lengyel LTE-aukciót

Technikai probléma miatt előbb módosított a licitek beadási határidején, majd végül az egész LTE frekvenciaaukciót lefújta a lengyel hírközlési hatóság.

Technikai problémára, illetve az abból eredő potenciális eljárásjogi aggályokra hivatkozva gyakorlatilag az utolsó pillanatban lefújta a helyi LTE-frekvenciaaukciót a lengyel hírközlési hatóság (UKE). A szervezet tavaly december 30-án tette közzé az aukciós felhívást, melynek az LTE-alapú mobilszolgáltatásokhoz használható, jelenleg szabad, vagy rövidesen felszabaduló frekvenciablokkok értékesítése volt a célja. Magdalena Gaj, a hatóság elnöke tegnapi döntését azzal indokolta, hogy csak így lehetett megteremteni a küszöbön álló aukció stabil és transzparens jogi kereteit.

Két és fél órán múlt

A hatóság elnöke leszögezte, az aukció előkészítése, az egyeztetési folyamat és a közzététel mindvégig megfelelt a törvényi előírásoknak. Az első ajánlattételi szakaszt megelőzően azonban egy múlt heti technikai probléma megakadályozta, hogy a potenciális licitálók, vagyis azok a cégek, melyek megvették a dokumentációt, betekintést nyerhessenek abba a válaszanyagba, melyet az UKE az aukcióval kapcsolatos kérdésekre reagálva jelentetett meg az oldalán.


Magdalena Gaj

A lengyel aukció dokumentációját december 30-án tette közzé a hatóság, az első licitálási kör az eredeti tervek szerint február 13-án kezdődött volna. Az aukció szabályai szerint a dokumentációval kapcsolatban a licitálók konzultáció keretében írásos kérdéseket intézhettek a hatóság felé, melyre az UKE-nek február 6-ig kellett válaszolnia. A válaszok a megadott határidőre meg is jelentek a helyi hírközlési hatóság weboldalán, ám az éjjeli órákban egy pontosan meg nem határozott hiba miatt 2,5 órán keresztül elérhetetlenné vált az oldal, ezalatt a licitálók nem férhettek hozzá a dokumentációhoz.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A hatóság ezt követően először eltávolította, majd február 7-én újra megjelentette a válaszanyagot az oldalon, ezzel párhuzamosan a licitálás kezdeti időpontját február 14-re módosította. Végül a határidő meghosszabbításával kapcsolatosan felmerülő esetleges jogi aggályokat mérlegelve az UKE az egész eljárást elkaszálta, és rövidesen új aukciós felhívást tesz közzé weboldalán.

Indokolt óvatosság

A lengyel hatóság óvatossága nem véletlen, különös tekintettel arra, hogy a régióban volt már rá példa, hogy egy frekvenciaaukció eljárásjogi problémák miatt elbukott. Ilyen volt a magyar hatóság, az NMHH 2011/12-es aukciója is, mely a lengyel esethez hasonlítva sokkal súlyosabb transzparencia- és jogi problémákat vetett fel, végül a Kúria a jogi eljárás végére pontot téve egy évvel ezelőtt nem tehetett mást, mint megsemmisítette az aukciót lezáró határozatot.

Az NMHH tavaly év végén újra megpróbálkozott a frekvenciaértékesítéssel, ám ezúttal már nem aukció, hanem pályázat útján. Jóllehet az eredeti indulási dátum december 30. lett volna, a kiírási dokumentáció kapcsán beérkezett jelentős mennyiségű kérdés és javaslat feldolgozására hivatkozva az NMHH a mai napig nem írta ki a frekvenciapályázatot.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról