Szerző: Koi Tamás

2013. szeptember 5. 10:14

Gyorsteszt: IPTV a felhőben

A set-top box, vagy magyarul beltéri egység az analóg műholdas korszak óta velünk élő szerkezet, mely a digitális tévészolgáltatásoknak már szinte kötelező velejárója. A szürke doboz napjai azonban meg vannak számlálva, legalábbis az egyik legnagyobb európai tévészolgáltató, a Deutsche Telekom víziója szerint.

A földi sugárzású digitális tévéadást és a DIGI, illetve néhány kisebb cég kábeles szolgáltatását leszámítva gyakorlatilag kijelenthető, hogy aki ma digitális vételi móddal kíván tévéelőfizetést használni, annak szüksége lesz egy külső vevőegységre, vagyis set-top boxra, mely a beérkező jeleket a tévé számára értelmezhető digitális vagy analóg képjellé konvertálja. A nappali összképét elrondító szürke dobozoknak azonban hamarosan leáldozhat, legalábbis erre utal több nagyobb távközlési szolgáltató azon törekvése, hogy a termináloldali hardver komplexitását minimálisra csökkentse - vagyis a set-top boxok legtöbb funkciója a felhőbe költözhet.

Adás a felhőből

Ilyen, egyelőre fejlesztés alatt lévő megoldást mutatott be a berlini Netzoffensive nevű rendezvényen a hét elején a Deutsche Telekom, Európa egyik legnagyobb tévészolgáltatója. A multi által bemutatott rendszer egyébként már éles tesztben is működik a görög OTE TV hálózatán, a cég az ottani tapasztalatok alapján dönt a fejlesztések további ütemezéséről és a kereskedelmi bevezetésről, mely akár más DT-országokra is kiterjedhet.

A felhőalapú IPTV bevezetése és használata a szolgáltató és az ügyfél számára egyaránt hordoz magában előnyöket - osztotta meg velünk a koncepciót Thomas Staneker, a Magyar Telekom frissen megalakult TV-s szolgáltatóközpontjának vezetője. Az egyik legkézenfekvőbb, azonnal látható előny, hogy a tévé mellől eltűnik a set-top box, mivel a kép megjelenítéséhez szükséges áramkört (lényegében egy médialejátszó vékony klienst) egy USB-s pendrive méretű eszközbe is bele lehet zsúfolni.

A kis eszközt a tévékészülék HDMI kimenetére kell bedugni, csakúgy mint a nemrég bemutatott Google-féle Chromecastot, bár a két eszköz koncepciója teljesen eltérő. A Deutsche Telekom megoldása nem saját fejlesztésű hardver, a teszthez használt eszköz, a Dune HD Connect kifejezetten a tévészolgáltatók számára készült, rugalmasan fejleszthető megoldás, mely API-szinten gyakorlatilag teljes egészében a HTML5 nyelvre támaszkodik.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A berlini bemutatón demózott rendszer további előnye a szolgáltató számára a jóval egyszerűbb logisztika és menedzselhetőség. Telepítéskor nem szükséges a helyszínre kiszállni a szerelőnek (ez ma egy IPTV installálás esetén elkerülhetetlen), a szoftverfrissítéseket sem kell lokálisan teríteni, az eszköz ugyanis minden funkciót, képi tartalmat - beleértve a menüt is - a távoli szerverről renderel.

A felhőalapú IPTV-s megoldásnak a fentiekből adódóan akadnak bizonyos korlátai is. Az egyik legszembeötlőbb ilyen korlát a fapados menürendszer, melyen talán a legtöbbet kell dolgoznia a Deutsche Telekomnak ahhoz, ha sikeressé kívánja tenni a szolgáltatást. Az OTE TV tesztkörnyezetének menüje jelenleg ugyanis nagyjából öt-tíz évvel repíti vissza a felhasználót az időben, nem csak a dizájnt, hanem a menüsebességet tekintve is.

A felhőalapú rendszer működése kapcsán elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy az infrastruktúrából adódó késleltetés mennyire jelentkezik látható módon a tévé képernyőjén. A szolgáltató megoldása ezen a téren kifejezetten jól vizsgázott, a távirányító gombjaira azonnal reagált a távoli szerveren lerenderelt menürendszer, nem kellett másodperceket várni arra, hogy történjen valami.

Van még mit behozni

A funkciókat tekintve a felhős IPTV azért egyelőre messze áll attól a komplex megoldástól, amit a hagyományos infrastruktúra-modellel képesek nyújtani a szolgáltatók, és amit szintén ki lehetett próbálni Berlinben (a Telekom Németországnál Entertain néven fut az IPTV szolgáltatás, mely ugyanazokra az alapokra épül, mint a Magyar Telekom IPTV megoldása). A felhős rendszerben éppen csak az alapfunkciók voltak jelen, így az EPG mellett az online videotékát lehetett elérni, az App Portalból pedig néhány kezdetleges, HTML5-alapú alkalmazást lehetett megnyitni.

A felhőalapú tévés megoldások a szolgáltatók körében ettől függetlenül egyre népszerűbbek, elsősorban a költségcsökkentési és menedzsement-lehetőségek révén. A Liberty Global (többek közt a magyar UPC tulajdonosa) nemrég jelentette be, hogy az eredetileg méregdrága, mindent tudó set-top boxszal megálmodott Horizon tévés platformját a felhőbe költözteti. A multicég számára a Cisco által felvásárolt NDS szállítja az interfészt, melynek komoly erőforrásigénye szólt a bivalyerős beltéri egységek mellett.

A szogláltatók az IPTV-s rendszerek bizonyos fő funkcióit már ma is a felhőből szolgálják ki, így például az Invitel IP-alapú tévés megoldásánál a kezdetektől fogva a távoli szerverre rögzíti az adást a felhasználó, és onnan is játssza le a set-top box a streamet.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról